Jeles évfordulót ünnepelt a Debreceni Egyetem (DE) Fogorvostudományi Kara és Fogászati Klinikája: kilenc évtizede indult el Debrecenben a szájüreggel és betegségeivel foglalkozó stomatológia tantárgy oktatása az azzal egyidőben létrehozott Stomatológiai Poliklinikán. A kezdetben szabadon választható kurzusként meghirdetett képzésből mára nemzetközi szinten is elismert kar és klinika nőtte ki magát.
Az emlékülésen Pető Károly, a DE általános rektorhelyettese felidézte: az első Stomatológiai Poliklinika, majd az 1940-től önálló Stomatológiai Klinikai működése, később a saját épületben történt oktatás és betegellátás mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a debreceni fogorvosképzés megfeleljen a modern kor hazai és nemzetközi elvárásainak.
Az ezredfordulón megalakult Fogorvostudományi Intézet három évvel később önálló karként folytatta munkáját, ami ma nemcsak a magyar, hanem a külföldi hallgatók számára is vonzó, korszerű képzést kínál.
A szájüreg egészsége nem csupán esztétikai kérdés, hanem az általános egészségi állapot és életminőség meghatározó tényezője is
hangsúlyozta Pető Károly.
A rektorhelyettes kiemelte: a kar ma modern infrastruktúrával, elhivatott oktatói gárdával és dinamikusan fejlődő nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, melyek garanciát jelentenek arra, hogy a következő évtizedekben is vezető szerepet tölthessen be a hazai és a nemzetközi fogorvosképzésben.
Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kar teljesítménye nemcsak a betegellátásban és az oktatásban, hanem a különböző nemzetközi rangsorokban is mérhető.
Bágyi Kinga, a DE Fogorvostudományi Kar dékánja emlékeztetett: a Stomatológiai Poliklinika 1935-ben a Sebészeti Klinika keretében kezdte meg működését, akkor mindössze 15 orvos végezte a gyógyítást, az oktatást és a kutatást. A háború után Adler Péter professzor vezetésével új korszak indult, az oktatás és a tudományos munka szerepe fokozatosan erősödött. 1976-ban Debrecenben elindult a szervezett fogorvosképzés, majd 2003-ban a kar önállósodásával új fejezet nyílt a hazai fogorvosképzésben, amit a Fogászati Klinika megalakulása koronázott meg 2024-ben.
Az új épületeink, a korszerű kezelőink, a Fantom Laboratóriumunk, a Fogtechnikai Laborunk, valamint a legmodernebb eszközeink, a DEntSkill Laborunkban elhelyezett szimulációs rendszerek átadása egyértelműen a jövőbe mutatnak
fogalmazott Bágyi Kinga.
A rendezvényt Kelentey Barna, a DE FOK egyetemi docensének előadása zárta, aki a kar megalakulásának körülményeit és a II. világháború idején ott történteket foglalta össze.
A délután folyamán zártkörű Kapcsolat Napi kerekasztal-beszélgetést tartottak, amelyen társegyetemi vezetők, képviselők, szakgrémium-vezetők, kollegiális szakmai vezetők, szakfelügyelők és a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, valamint a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke vettek részt. A megbeszélés témája az emléküléshez kapcsolódóan a 90 év. Merre tovább? kérdésköre volt.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont
