Júniusban jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Forrás: Debreceni Ünnepi Könyvhét Fecbook esemény

A Debreceni Ünnepi Könyvhét június 7-11. között zajlik majd, a Csapó utcán.

Immár 94. alkalommal rendezik meg országszerte az Ünnepi Könyvhét programsorozatát júniusban. A debreceni Ünnepi Könyvhét – a legnagyobb vidéki könyvheti rendezvény – június 7-től 11-ig tart a Csapó utcai sétálóövezetben, aminek keretében mintegy 20 standon várják majd a könyvesboltok, könyvkiadók és könyvkereskedők az olvasókat.

Kapcsolódó cikkünk:

Remek új nevet kapott a Debreceni Ünnepi Könyvhét!

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár által szervezett rendezvény díszvendége Terék Anna költő lesz, aki június 8-án, csütörtökön 17 órakor nyitja meg a debreceni könyvhét hivatalos programját – ami valójában már a szerdai nulladik napon elkezdődik.

A kedvezményes könyvvásárlási lehetőség mellett dedikálások, interaktív közösségi programok, gyerekprogramok, és könyvbemutatók várják az érdeklődőket.
Az Ünnepi Könyvhét eredeti célkitűzése az volt, hogy az élő, kortárs szerzőket népszerűsítse – és ez kilenc évtized elteltével sem változott.

A programsorozat most is lehetőséget kíván adni az olvasóknak, hogy személyesen találkozhassanak kedvenc szerzőikkel, hiszen ez alkotónak és befogadónak egyszerre fontos. A szerzők bemutatkozása mellett kerekasztal-beszélgetések, előadások, rendhagyó irodalomórák során a könyvekkel „hivatalból” foglalkozó előadókat hallgathatunk.

Idén minden korábbinál gazdagabb nemzetközi standdal, gazdag gyerekkönyv-kínálattal és természetesen rengeteg olvasnivalóval várják a könyvbarátokat.

A részletes programok a Méliusz Juhász Péter Könyvtár honlapján és a Debreceni Ünnepi Könyvhét Facebook-oldalán érhető el.

Exit mobile version