K. gyenge: 3 idei hazai bajnoki, 3 vereség

A játéknap előtt sereghajtó Mezőkövesd 3-2-re nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 23. fordulójában. A Loki idén három hazai bajnokit vívott (a Balmazújváros, az Újpest és a Kövesd ellen), s mindhármat elvesztette.

    OTP Bank Liga, 23. forduló: Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-3 (1-2)
———————     Debrecen, 1635 néző, v.: Szőts     gólszerzők: Könyves (16.), Szatmári (81.), illetve Koszta (36. – tizenegyesből), Bognár (41.), Farkas (55.)     sárga lap: Kinyik (40.), Tőzsér (43.), illetve Hudák (9.), Tóth B. (40.), Vadnai (86.)
    DVSC:
    — Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna – Varga K., Jovanovic (Mengolo, 68.), Tőzsér (Filip, 46.), Bódi – Könyves, Takács (Tabakovic, 59.)
    Mezőkövesd:
    —– Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Mlinar, Iszlai – Cseri (Szalai, 84.), Bognár, Tóth B. (Misák, 45.) – Koszta (Novák, 68.)

    Helyzetek nélküli első negyedóra végén szinte a "semmiből" szerzett vezetést a DVSC. A gól azonban mintha a hazai együttest zavarta volna meg, a folytatásban ugyanis a vendégek átvették az irányítást, és egyre nagyobb fölényüket gólokra is váltották, így a szünetig fordítottak.A második játékrész elején tovább növelte előnyét a kiesés elől menekülő Mezőkövesd. A debreceniek kétgólos hátrányban aztán elkezdtek focizni, egyre nagyobb fölénybe kerültek, az utolsó negyedórában szinte kapujuk elé szegezték a vendégeket, ám csak szépíteni tudtak.

Dobogóra lépett az Újpest FC a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 23. fordulója után, ugyanis egy pontot szerzett Pakson, míg a Debrecen ismét kikapott, ezúttal hazai pályán a Mezőkövesdtől.

    A játéknap előtt sereghajtó kövesdiek elmozdultak a kieső helyről, ahol jelenleg a Haladás és a Balmazújváros áll – mindkét együttes veszített szombaton.
    A DVSC legutóbb december elején nyert bajnoki meccset, a Mezőkövesd viszont november eleje óta veretlen.
    A listavezető Ferencváros 3-1-re nyert a vendég Puskás Akadémia ellen, míg a hárompontos hátránnyal második Videoton szintén hazai pályán 1-0-ra múlta felül a Balmazújvárost.
    A székesfehérváriak a vesztett pontokat tekintve ugyanúgy állnak, mint fővárosi riválisuk, ugyanis egy meccsel kevesebbet játszottak.

    OTP Bank Liga, 23. forduló:
Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 2-1
Vasas FC-Diósgyőri VTK 1-1
Videoton FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0
Paksi FC-Újpest FC 0-0
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-3
Ferencváros-Puskás Akadémia 3-1

    A tabella:
 1. Ferencvárosi TC             23 15   5   3    52-22  50 pont
 2. Videoton FC                 22 14   5   3    48-24  47
 3. Újpest FC                   23  8   9   6    31-29  33
 4. Debreceni VSC               23  9   5   9    37-30  32
 5. Paksi FC                    23  8   8   7    32-32  32
 6. Budapest Honvéd             22  9   4   9    36-38  31
 7. Diósgyőri VTK               23  8   5  10    37-38  29
 8. Mezőkövesd Zsóry FC         23  6   8   9    28-41  26
 9. Vasas FC                    23  7   4  12    28-44  25
10. Puskás Akadémia             23  6   7  10    28-37  25
11. Swietelsky Haladás          23  7   2  14    24-38  23
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   23  5   8  10    26-34  23

    A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést elhalasztották.

    A 24. forduló programja (március 31.):
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas FC 17.00
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd FC 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 17.00
Puskás Akadémia FC-Videoton FC 17.00
Újpest FC-Ferencvárosi TC 17.00
Swietelsky-Haladás – Debreceni VSC 19.30

(MTI, HP)

Exit mobile version