Kassai Viktornak távoznia kellett, már nem ő a főnök az oroszoknál

Kassai Viktor távozott az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFS) játékvezetői szakmai vezetői pozíciójából – jelentette be az orosz szövetség.

A magyar bíró tavaly január óta volt egészen ez idáig az orosz játékvezetők főnöke, a szövetség tájékoztatása szerint átszervezés miatt kellett távoznia.

„Amióta kineveztek, új stratégiát és rendszert dolgoztunk ki az orosz játékvezetés fejlesztésére, a célunk volt, hogy munkatársaink a legmagasabb európai színvonalon és körülmények között dolgozhassanak és fejlődhessenek – írja az orosz szövetség közleménye Kassairól. – 2020 januárja óta hat játékvezető mutatkozott be az orosz élvonalban, fiatal és tehetséges emberek kaptak megbízást a másodosztályban, és a női játékvezetők képzését is elindítottuk. Az orosz játékvezetés magas színvonalára bizonyíték, hogy küldtünk bírót az Eb-re, az olimpiára, a strandfutball- és a futsalvébére. Orosz csapat vezette az európai Szuperkupa-mérkőzést és az olimpia női döntőjét.

Asot Hacsaturjanc, a játékvezetői bizottság elnöke megköszönte a magyar szakember munkáját, akinek utódja még nincs.

Exit mobile version