Kérdésesé vált, hogy egyáltalán indul-e a Jobbik tavasszal

A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi parlamenti választáson – közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

    
A politikus arra reagálva, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint a párt több mint 330 millió forintnyi tiltott támogatást fogadott el az év első felében, azt mondta: összességében több mint 660 millió forint bírsággal számolnak, ami gyakorlatilag megfelel az összes anyagi erőforrásnak, amit a következő időszakban politikai és kampánytevékenységre fordítottak volna.
    
"A mai napon történtek" jelentik a Jobbik betiltásának és felszámolásának első lépéseit – értékelt Volner János.

(MTI)

Exit mobile version