Két autót lopott egy este alatt: nem ez volt az egyetlen bűne! VIDEÓVAL!

Fotó: Kiss Lóránt

Drog-, és alkoholfogyasztás, autólopás, mindez kijárási tilalom idején.

Ismét érdekes rendőrségi történettel szolgált Hajdú-Bihar megye. A police.hu információi szerint szombaton, egy 24 éves férfit tartóztattak le a biharkeresztesi rendőrök, akinek a számlájára nem csupán a kijárási korlátozás megszegése róható fel.

Éjfél körül igazoltattak a rendőrök egy sofőrt, aki nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A kocsi sem állt a tulajdonában, és bizony elállt a szava, mikor arról faggatták az egyenruhások, hogy hogy került hozzá a jármű. A rendőrök meglepetésére az alkoholszonda is pozitivitást mutatott, a gyorsteszt pedig igazolta azt is, hogy kábítószert is használt, mielőtt a volán mögé ült. A férfi végül a kapitányságon beismerő vallomást tett és elmesélt mindent, az elejétől a végéig. A történet innen kezd érdekessé válni.

Mint kiderült, a Suzuki- amivel igazoltatták- már a második jármű volt, amit jogtalanul vett magához. A berekböszörményi férfi Komádiba akart menni, ezért egy parkoló kisteherautót elkötött, de túl ittasnak érezte magát a vezetéshez, így egy barátját kérte meg, hogy vigye el a járművel.  Az ismerős ugyan többször megkérdezte tőle, hogy kié a teherautó, ő viszont mindannyiszor azt a választ adta, hogy kölcsön adták neki. Már csak menet közben árulta el barátjának, hogy ellopta, aki ezután azonnal megállt és faképnél hagyta őt.

Videó: PoliceHungary

Ezekután nem taxit hívott, hogy az állapota miatt inkább hazafuvaroztassa magát, hanem átült a volánhoz, hiszen mindenképp el akart jutni a szomszédos településre.

Sokáig nem tudott kocsikázni, mivel egy útárokba hajtott, ahonnan gyalog folytatta útját.  Dolga végeztével a hazajutás okozott újabb fejtörést neki. Ekkor talált rá Magyarhomorog településen a Suzukira, amiben ugyancsak benne volt a kulcs, ezért beindította és elindult vele. A rendőrnek azonban hamar gyanús lett az éjszaka közlekedő autó.

Miután kihallgatása során a történet végére ért, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Exit mobile version