A DVSC SCHAEFFLER női kézilabdázói négy napon belül két hazai mérkőzést is vívnak a héten. Először szerdán magyar bajnokin, majd szombaton a Bajnokok Ligájában lépnek a lányok a Hódos parkettjére. Az is kiderült, hogy négy debreceni játékos is ott lesz a magyar válogatott világbajnokságon szereplő keretében.
Szerdán a Dunaújváros együttesével néz farkasszemet Szilágyi Zoltán eddig makulátlan bajnoki mérlegű csapata. A Kohász ellen újabb fontos két pontot szerezhet a Loki a harmadik helyért folytatott csatában. A piros-fehérek legutóbb rendkívül jelentős győzelmet arattak a nagy rivális, tavalyi harmadik helyezett Esztergom otthonában. Szombaton pedig ismét a nemzetközi porondé a főszerep. Nehéz összecsapás vár Vámos Míráékra, hiszen az Esbjerg együttese ellen kell majd javítani, miután fájó vereséget szenvedett a csapat Dortmundban. A cívisvárosiak mérlege a BL-ben idén egy győzelem és két vereség.
A szerdai meccs 18 órakor, míg a szombati 16 órakor kezdődik.
Hamarosan kezdődik a világbajnokság is, amelyen ugyancsak lesz DVSC-érdekeltség, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány ugyanis kihirdette bő keretét. A névsorban szerepel Tóvizi Petra, Petrus Mirtill, Grosch Vivien, valamint Szabó Nina neve is. A holland-német közös rendezésű vb november 26-án kezdődik, és december 14-ig tart majd. A magyarok november 27-én Szenegál ellen kezdenek majd, a B-jelű csoportban pedig Irán és Svájc vár még a lányokra.
BM
