!!! Kétszázmilliárdos fejlesztési terv Debrecenben

Soha nem látott fejlesztési program kezdődik Debrecenben: az Új főnix terv keretében több mint 200 milliárd forint fejlesztési forrás válik elérhetővé a város számára a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban – közölte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere szerdán, a városházán tartott sajtótájékoztatón.

    Papp László (Fidesz-KDNP) szerint az új terv erénye, hogy Debrecen nemzetköz regionális vezető szerepének erősítése mellett kiemelten koncentrál a kisebb, a város polgárainak hétköznapi életét könnyebbé, komfortosabbá tevő beruházásokra. Utóbbiak közül azt a májusban kezdődő útfejlesztési programot emelte ki.
    Az Új főnix terv kiemelkedő jelentőségű eleme az a 15 milliárd forintos gazdaságfejlesztés, amely új ipari területek bevonásával, közművesítésével, a magas hozzáadott értékű ipar, az innováció támogatásával, a program részét képező foglalkoztatási paktum segítségével több ezer új munkahely létrejöttét biztosítja Debrecen és a régió számára – fűzte hozzá.
    A polgármester szerint az Új főnix terv prioritásként tekint Debrecen iskolaváros jellegére, új bölcsőde és óvoda építésével, a nemzetköziiskola-program megvalósításával, a városban működő oktatási, nevelési intézmények energiahatékonyságot szem előtt tartó felújításával, amelyekre 10 milliárd forintos keretet biztosítanak.
    "A Zöld város programmal a városi intézmények jelentős részének környezettudatos felújításával és a megvalósítani tervezett e-mobilitás programmal jelentős lépést kívánunk tenni Debrecen környezeti értékeinek megóvása érdekében, az egészséges, élhető város feltételeinek megteremtéséért" – mondta Papp László.
    Megjegyezte: a terv biztosítja Debrecen egységes, valamennyi városrészre kiterjedő dinamikus fejlődését. Külön fejlesztési területként tekint a város lakótelepeire, biztosítva ezáltal a helyenként évtizedes hiányosságok felszámolását, a közösségi terek, utak, parkolók felújítását. Folytatják a Nagyerdő-fejlesztési programot és jelentős forrásokat fordítanak a keleti és a déli városrész infrastrukturális fejlesztésére – ismertette.
    Papp László kiemelte: az Új főnix terv tartalmazza Debrecen történelmének legnagyobb közlekedésfejlesztési programját.
   
 Jelentősen megerősíti a város regionális közlekedési központ szerepét az új főpályaudvar felépítése (21 milliárdos támogatással), a várost átszelő vasútvonal teljes felújítása a dobozikerti és az apafai megállóhelyekkel, a szintbeli vasúti kereszteződések átépítése, a déli elkerülő út megépítése a repülőtér és a déli iparterület bekötésével, az M35-ös autópálya továbbépítése, a debreceni nemzetközi repülőtér fejlesztése, kétszer kétsávos közúti kapcsolat kiépítése Debrecen és Hajdúsámson között, a belvárosban a Sámsoni út felújítása – sorolta.
    Idén 8 milliárd forintnyi fejlesztést indítanak el Debrecen városi úthálózatának felújítása, fejlesztése céljával, ebből 2,1 milliárdot 52 utca nagyfelületű aszfaltozására, illetve 11 utca új burkolására fordítanak – fűzte hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy kerékpárutak építésére is 2,5 milliárd forintot fordít a város.
    Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő az egyik legfontosabb beruházásnak a 17 milliárd forintból megvalósuló debreceni déli elkerülő szakasz megépítését nevezte, amely összeköttetést biztosít a 4-es és a 47-es út között, bekapcsolva a gyorsforgalmi úthálózatba a repülőteret és a déli ipari parkot.
    A politikus megemlítette a Berettyóújfalut az országhatárral összekötő autópályát, amely mintegy 70 milliárd forintból 2018 év végére valósul meg, valamint az M35-ös autópálya ugyanakkorra elkészülő, 48 milliárdból megépülő Debrecen-Berettyóújfalu közötti szakaszát és az 541-es útnak a megyehatártól Debrecenig tartó kétszer kétsávosra szélesítését, amelyre 31 milliárdot költenek.
    Pósán László arról is beszélt, hogy 2,3 milliárd forint hazai forrásból idén elkészül Berettyóújfalu déli elkerülő útszakasza, valamint a 4-es út Debrecen-Bocskaikert-Hajdúhadház, valamint Püspökladány belterületi szakaszának felújítása.
    Papp László polgármester végezetül kiemelte: a korábbi integrált települési program és a Modern városok program debreceni elemeit integráló Új főnix terv azt jelzi, hogy "Debrecen a legnagyobb szeletet kapta a megyei jogú városok közül", és az ország második legnagyobb városa "megfelelő helyet kap a kormány, az ország fejlesztési elképzeléseiben".

Íme a Polgármesteri Hivatal közleménye:

Város- és gazdaságfejlesztési program

I.

A 2014-ben kezdődött Európai Uniós fejlesztési ciklus Debrecen számára az elmúlt 25 év legnagyobb fejlesztési forráskeret felhasználását és egyben a rendszerváltás utáni időszak legkiemelkedőbb fejlődését teszi lehetővé. Az eddig Integrált Települési Program (ITP) néven nevezett, a jövőben Új Főnix Terv elnevezéssel bíró program, mely magában foglalja a Modern Városok Program debreceni elemeit is több mint 200 Mrd forintnyi fejlesztés megvalósulását teszi lehetővé Debrecenben az előttünk álló években.

Az Új Főnix Terv erénye, hogy egyaránt koncentrál a kisebb, a város polgárainak hétköznapi életét könnyebbé, komfortosabbá tevő fejlesztésekre és a város nemzetközi regionális szerepét erősítő kiemelkedő jelentőségű beruházásokra.

Az Új Főnix Terv kiemelkedő jelentőségű eleme a gazdaságfejlesztés, mely új ipari területek bevonásával, közművesítésével, a magas hozzáadott értékű ipar, az innováció támogatásával, a program részét képező foglalkoztatási paktum segítségével több ezer új munkahely létrejöttét biztosítja Debrecen és a régió számára.

Az Új Főnix Terv prioritásként tekint Debrecen iskolaváros jellegére, új bölcsőde és óvoda építésével, a nemzetközi iskola program megvalósításával, a városban működő oktatási, nevelési intézmények energiahatékonyságot szem előtt tartó felújításával. A “Zöld város” programmal a városi intézmények jelentős részének környezettudatos felújításával és a megvalósítani tervezett e-mobilitás programmal jelentős lépést kívánunk tenni Debrecen környezeti értékeinek megóvása érdekében, az egészséges, élhető város feltételeinek megteremtéséért.

Az Új Főnix Terv biztosítja Debrecen egységes, valamennyi városrészre kiterjedő dinamikus fejlődését. Külön fejlesztési területként tekint a város lakótelepeire, biztosítva ezáltal a helyenként évtizedes hiányosságok felszámolását, a közösségi terek, utak, parkolók felújítását. Folytatjuk a Nagyerdő-fejlesztési programot és jelentős forrásokat fordítunk a keleti és déli városrész infrastrukturális fejlesztésére.

Az Új Főnix Terv tartalmazza Debrecen történelmének legnagyobb közlekedésfejlesztési programját.

Jelentősen megerősíti városunk regionális közlekedési központ szerepét

– az új Főpályaudvar felépítése

– a várost átszelő vasútvonal teljes felújítása a Dobozi kerti és Apafai megálló
helyekkel

– a szintbeli vasúti kereszteződések átépítése

– a déli elkerülő út megépítése a repülőtér és a déli iparterület bekötésével

– az M35-ös autópálya továbbépítése

– a Debreceni Nemzetközi repülőtér fejlesztése

– a Sámsoni út felújítása

– 2X2 sávos közúti kapcsolat kiépítése Debrecen és Hajdúsámson között.

II.

A közlekedésfejlesztési program városi úthálózatot érintő, 2016-ban kezdődő fejlesztései:

Idén 8 Mrd forintnyi fejlesztést indítunk el Debrecen városi úthálózatának felújítása, fejlesztése céljával.

Nagyfelületű aszfaltozási munkák során 52 utcát aszfaltozunk le részben vagy teljes hosszban, és 11 utcában kezdünk új útépítést. Erre összesen 2,1 Mrd-ot fordítunk.

A GÖCS iparterület elérhetőségének javítása érdekében 7 utcát aszfaltozunk le a Júlia telepen 800 millió Ft értékben.

Csökkentjük a Vezér utca terhelését, az Egyetemi iparterület új bekötést kap a 33-as főút irányából, 400 millió forintos beruházással.

Megkezdjük a Kishegyesi út rekonstrukcióját, a tervezéssel és a kivitelezéssel a tervezett költség 1,5 Mrd Ft.

Közlekedési csomópontok bővítésére 700 millió Ft-ot fordítunk.

Kerékpárutak építésére 2,5 Mrd Ft áll rendelkezésre.

(MTI, HP)

Fotók és videó: Miskolczi János

Exit mobile version