A Mezőkövesd hazai pályán 2-1-re legyőzte szombaton a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén.
A kövesdiek múlt vasárnap nyertek először otthon, mostani sikerükkel pedig a 11.-ről a 10. helyre léptek előre.
A DVSC ebben az idényben még nem tudott idegenben győzni a bajnokságban.
Nem sokkal a kezdés előtt még esett az eső, de a negyedik percben született gyors hazai gól után kisütött a nap, csakhamar pedig annak is örülhettek a mezőkövesdi szurkolók, hogy már 2-0-ra vezetett a csapatuk. Előbb Cseke középről, majd Cseri a balösszekötő helyéről lőtt távolról szép gólt. Ezt követően eltelt egy kis idő, amíg a Debrecen összeszedte magát, de aztán egyre több támadást vezetett. Egy alkalommal Dzsudzsák szabadrúgásból a felső lécet találta el, majd Ferenczi bal oldali beadásánál Bárány kissé előre vetődve 12 méterről a hazai kapu bal felső sarkába fejelt. A vendégcsapat játszott fölényben, az egyenlítés azonban nem jött össze.
A pihenőt követően a hazaiak több energiát fordítottak támadások szervezésére, mint az első játékrész második felében. Nem húzódtak teljesen vissza, ugyanakkor szervezettebbek voltak hátul, a debreceniek nem tudtak gólhelyzetet kialakítani. A félidő közepén nehézséget okozott a kövesdieknek a labda megtartása a középpályán, a 81. percben pedig emberhátrányba kerültek, mégis sikerült megőrizniük az előnyüket, és értékes győzelmet arattak.
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 2-1 (2-1)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 2119 néző, v.: Csonka
gólszerzők: Cseke (4.), Cseri (10.), illetve Bárány (25.)
(MTI/HP)
