Kisgyermeket nevelő debreceni kutatónőket támogat az MTA

Illusztráció: pixabay.com

A Debreceni Egyetem négy munkatársa nyert a pályázaton.

Kisgyermeket nevelő debreceni kutatónőket is támogat a Magyar Tudományos Akadémia– olvasható a hirek.unideb.hu-n. Mint írják,

a Debreceni Egyetem négy fiatal munkatársnője is nyertese annak a pályázatnak, amelyet a kisgyermeket nevelő kutatók támogatására hirdetett meg az MTA. Idén 43 kutatónak összesen 65 millió forintos keretből nyújt ösztöndíj-támogatást a tudományos munkához a testület. A gyermeket nevelő kutatók tudományos előmenetelének segítésére létrehozott pályázatra két kategóriában – az MTA doktora cím megszerzéséhez, valamint a tudományos reintegráció támogatására – várták a jelentkezéseket.

Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese az egyetemi portálnak elmondta, hogy

nem egyszerű feladatra vállalkoznak a tudomány területén tevékenykedő, kisgyermeket nevelő munkatársnőik, hiszen egyszerre több szerepben is kiemelkedő teljesítményt kell nyújtaniuk. A most elnyert ösztöndíj csupán egyike a támogatásnak, amelynek köszönhetően megkezdett munkájukat folytatni tudják, ugyanakkor fontos, hogy munkahelyüktől, a Debreceni Egyetemtől, közvetlen munkatársaiktól és családtagjaiktól is pozitív visszajelzéseket kapjanak, hiszen ezek nélkül nem érhetnek el kimagasló eredményeket.

A pályázati felhívásra összesen 73 érvényes pályázat érkezett: 18 pályázatot az 1. kategóriában, 55-öt pedig a 2. kategóriában nyújtottak be. A három nagy tudományterület – bölcsészet- és társadalom, élet-, valamint matematikai és természettudományok – mindegyikéről érkeztek pályázatok.

Forrás: Sajtóközpont – BZs, MTA

Exit mobile version