A döntés nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Kevesellte a kiszabott börtönbüntetést a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak a férfinak az ügyében, aki kiskorú barátnőjét kényszerítette prostitúcióra, így jelentős súlyosbításért nyújtottak be fellebbezést- olvasható a vádhatóság közleményében. Mint írják,
az elkövetőt a Miskolci Törvényszék többszörösen minősülő emberkereskedelem bűntette, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt 7 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott már gyermekkorától ismerte a sértettet, aki a bűncselekmény elején még csak 16 éves volt. A vádirat szerint,
a fiatalok között kialakult szerelmi viszonyt a kislány édesanyja nem nézte jó szemmel, megpróbálta gyermekét eltiltani barátjától. A tiltás miatt azonban a lány kezelhetetlenné vált, ezért édesanyja kezdeményezésére a Gyermekvédelmi Központ által fenntartott befogadó otthonban került elhelyezésre. Onnan is rendszeresen barátjához szökött, de a fiú szülei sem látták szívesen, így hosszabb ideig az utcán élt a még kiskorú lány. A férfi a leányt – kiszolgáltatottságával visszaélve, kifejezetten kizsákmányolása céljából – prostitúcióra vette rá.
A közlemény kitér arra is, hogy a férfi nem csupán a prostitúciós tevékenységgel kapcsolatban adott tanácsokat a lánynak, hanem a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló meztelen képeket is készített róla, melyeket egy szexhirdetéssel kapcsolatos internetes oldalra is feltöltött.
A hirdetésekre jelentkező hívások a vádlott telefonjára érkeztek és ő döntötte el, hogy az adott kuncsafthoz mehet-e barátnője vagy sem. A lányt a prostitúciós tevékenység helyszínére rendszerint a vádlott szállította, illetve kísérte el, valamint felügyelte és védelmet biztosított számára. Mivel a vádlott a sértett teljes keresetét elvette, amelyből csak néha vásárolt cigarettát és energiaitalt a lánynak, így a sértett abba akarta hagyni a prostitúciós tevékenységet. A férfi ezt nem hagyta, fenyegetni, majd bántalmazni kezdte barátnőjét, aki végül – akarata ellenére – az erőszak hatására végezte tovább az üzletszerű kéjelgést, egészen teherbeeséséig. A szülést követően a sértett anyaotthonba került, ahonnan a vádlott pár hónap elteltével elvitte és ismét prostitúciós tevékenységet végeztetett vele.
A férfi később rábeszélte az időközben felnőtté vált lányt, hogy Svájcban végezze tovább „munkáját”. A lány menekülési lehetőségként tekintett a külföldre költözésben, ahonnan bár háromnapi keresetét még átutalta a vádlottnak, ezt követően minden kapcsolatot megszakított vele.
A férfi tagadta, hogy barátnője az ő bűnös közreműködésével vált volna prostituálttá, illetve hogy erőszakot és fenyegetést alkalmazott volna, ezért az ítélet ellen védőjével elsősorban felmentésért, másodsorban téves minősítés miatt és a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbeztek. Az ügyészség a büntetés súlyosításáért nyújtott be jogorvoslatot. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint a kiskorúak sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntettének jelentős elszaporodottságára is tekintettel a fegyházban letöltendő büntetés, valamint a mellékbüntetés súlyosítása nem mellőzhető.
Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
