Kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoztak, most vád alá került a Hajdúdorogi Főegyházmegye volt áldozópapja

A kép illusztráció! Fotó: Public Domain Pictures

Gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén a zéró tolerancia az irányadó.

Tudomásunkra jutott, hogy az Ügyészség a napokban a Debreceni Járásbíróságon vádat emelt egyházmegyénk egyik volt áldozópapja, Sz. atya ellen. – olvasható a Hajdúdorogi Főegyházmegye közleményében. Az Érseki Hivatal 2022 októberében a rendőrség megkereséséből szerzett tudomást arról, hogy Sz. atya ellen nyomozás indult kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A következő év februárjában a Debreceni Törvényszék elrendelte Sz. atya bűnügyi felügyeletét. Ennek helyszíneként Máriapócsot jelölte meg.

A nyomozással párhuzamosan elindult az egyházi belső vizsgálat is. A vizsgálat tartama alatt, illetőleg annak eredményeként Kocsis Fülöp metropolita:

Ezt követően a metropolita kezdeményezte Sz. atya távozását Máriapócsról, ami végül 2023 decemberben meg is történt, miután a Debreceni Járásbíróság a bűnügyi felügyeletet egy másik településen jelölte meg.

Az egyházi vizsgálat folyamatáról és eredményeiről a Hittani Dikasztérium az előírásoknak megfelelően értesítést kapott, illetve a Főegyházmegye a Dikasztérium utasításai szerint jár el.

A Hajdúdorogi Metropolitai Egyház együtt érez az áldozatokkal és érintett családtagjaikkal, nekik a Magyar Katolikus Egyház Gyermekvédelmi Szabályzata 8. pontjának megfelelően a támogatását is felajánlotta és föl is ajánlja, az érintettekkel a kapcsolatot felvette, és akik erre nyitottak, azokkal folyamatosan fenn is tartja.

Megrendülten állunk az eset előtt és várjuk az ügyet lezáró végső bírósági eredményt, hiszen ez fogja Sz. atya további sorsát meghatározni. Teljesen elfogadhatatlan számunkra bármilyen gyermekekkel kapcsolatos visszaélés. Egyházunkban ahogy eddig sem, úgy ezután sincs helye a gyermekek bántalmazásának.

A görögkatolikus egyház gyermekbántalmazást megelőző lépései:

Az ügyet 2023 áprilisában a 444 tárta fel részletes cikkben.

Exit mobile version