Kiszolgáltatott embereket kényszerített munkára egy borsodi társaság

Fotó: pexels.com / Sora Shimazaki

Vádat emeltek ellenük.

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hatfős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára bírtak rá. A vádhatóság közlése szerint,

az egymással hozzátartozói viszonyban lévő vádlottak 2018 elejétől 2020 februárjának végéig egy jövedelem nélküli, rossz egészségügyi állapotban lévő férfit a fatelepükön, a tüzelőanyag-kereskedésükben és a vegyesboltjukban nehéz fizikai munkára bírtak rá, néha fenyegetéssel.  Fizetségként ételt és napi két liter bort adtak neki, az alkalmi munkavégzésért járó 7-10 ezer forintot nem fizették ki, így összesen több mint 5 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek – írták. 2018 végétől 2021 áprilisának végéig a szintén a településen lakó hatfős, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező családot vállalkozásaikban nehéz fizikai munkára kényszerítették. Miután a család háza lakhatatlanná vált, elköltöztették őket, és az egyik vádlott bérleti díjat szedett tőlük.

Fizetség gyanánt a családtagoknak a napi szükségleteiket épphogy kielégítő ételt és italt, valamint ruházatot adtak, ritkán minimális pénzbeli juttatást is. A kommüniké szerint az alkalmi munkáért járó napi összeget ebben az esetben sem fizették ki, így 36 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfi és a bűnügyi felügyelet alatt álló nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka és könnyű testi sértés miatt emelt vádat,

fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványoztak.

Exit mobile version