Melegrekordokkal búcsúzott 2021, de hamarosan érkezik egy hidegfront. Előtte azonban még nem fogunk dideregni.
Kora tavaszias időjárással kezdődik az új esztendő, csak a hét második felétől lehet hidegebbre számítani. Éjszaka többfelé képződött köd, mely északkeleten tartósabban megmaradhat. Ma változóan felhős lesz az ég, szitálás, ködszitálás csak északkeleten fordulhat elő. Általában 7 és 15°C között alakul a hőmérséklet. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül – írja a Köpönyeg.
Hétfőn erősen felhős időre számíthatunk, elszórtan kisebb esővel, szitálással. A nyugati, északnyugati szél megerősödhet. Hideg azonban nem lesz: +11 fok körüli értékeket mérhetnek a hőmérők.
Kedden erősen felhős időre számíthatunk, de csak elvétve alakul ki záporeső. A délnyugati szél napközben fokozatosan megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.
Szerdán erősen megnövekszik a felhőzet, és a nap második felében már több helyen lehet eső, záporeső. Eleinte a délnyugati, majd az északnyugati szél lesz erős, olykor viharos. Délután hidegfront érkezik, viszont a front előtt még +10 fok köré emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön estig erősen felhős lesz az ég, de már csak futó zápor, majd hózápor fordulhat elő. Erős marad az északnyugati légmozgás. +5 fok köré csökken a hőmérséklet.
