Koronavírus: május 3-ig hatályosak a jelenlegi szabályok

Május 3-ig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

    Május 3-ig új szabályrendszert kell megalkotni, mégpedig úgy, hogy a leginkább veszélyeztetett időseknek és a nagyvárosoknak a védelmét megfelelő körülmények között továbbra is tudják biztosítani – mondta.
    Erről a kormány jövő szerdán dönt – közölte.
    Kifejtette: a nemzetközi gyakorlatban látni olyan intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. De azt megállapította a kormány, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindítását, ám csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján – mondta Gulyás Gergely.
    Beszámolt arról a kormánydöntésről, hogy a honvédség fertőtleníti az idősotthonokat.

Minden feltétel adott, hogy május 4-től az érettségi vizsgákat – kizárólag írásban – biztonságos keretek között lebonyolítsák – mondta Gulyás Gergely.

    A miniszter hangsúlyozta: ez nem presztízskérdés, nem is politikai, hanem szakmai kérdés, ezért a kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, diákszervezeteket, szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében, nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország egy járványhelyzetben is képes az érettségi biztonsági lebonyolítására. 
    A köznevelési államtitkár – a kormány felhatalmazása alapján – ugyanakkor szabadon dönthet, ha szükséges, hogy egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat – jelezte a miniszter.

A jelenlegi helyzetben segíteni kell azokat, akik otthon vannak gyesen vagy gyeden, ezért esetükben az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárulnak, és a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához szintén támogatást nyújtanak – jelentette be Gulyás Gergely.

    A tárcavezető hangsúlyozta: mindez 136 ezer embert érint.
    Gulyás Gergely kiemelte: egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon – közölte. Hozzátette: 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel.
    A miniszter kitért rá: március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyek száma pedig 44 ezerre csökkent.

(MTI)

Exit mobile version