Kortárs felolvasószínházi est érkezik Debrecenbe: a reflektorfényben ez alkalommal a KÖZ lesz

Forrás: DESZínház / Facebook

Az esemény kulcsszava most február 22-én nem más, mint a KÖZ: az este szövegeiben közös, hogy ugyanabból a hívószóból inspirálódtak, de különböző végpontokat összekötő terekre jutottak.

Közösség. Közélet. Köztes. Közeli. Átmeneti állapot. Mindenkit érintő döntés. Érzelem alakú űr.

A Start és a Börtön mező, mese és valóság, Kelet- és Nyugat-Európa, előre elrendeltség és a szabad akarat összjátékának lehetnek tanúi. 

Az este során két helyi szerzők által írt szöveg hangzik el versenyen kívül és három, egyenként negyedórás egyfelvonásos szöveg hangzik el felolvasószínházi előadás formájában, majd a nézők, a szerzők, az előadók és a szervezők részvételével közösségi szövegfeldolgozás következik, amire szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A szövegek, mint mindig, kéthavi rendszerességgel megvalósuló nyílt, névtelen pályázatra érkeztek, kiválasztásukban és fejlesztésükben ezalkalommal műhelyvezetőként Romankovics Edit „színházi közmunkás” volt a partnerük.

Versenyen kívüli darabok:

Versenydarabok:

Az este folyamán adott a lehetőség szavazni is a kedvenc szövegekre, ugyanis minden előadás egy közönségszavazással zárul.
Az esemény ingyenes.

Az este célja, hogy idén is minél több olyan megmutatkozási lehetőséget biztosítsanak az új drámaíróknak, ahol sokoldalú visszajelzést kaphatnak az érdeklődő közönségtől és bővíthetik tudásukat, tapasztalatszerzéssel megfűszerezve.

A felolvasószínház várható helyszínei az évadban:

Trafó / Badacsonytomaj / Debrecen / Dunaszerdahely / Győr / Hódmezővásárhely / Miskolc / Paks / Pécs / Nagykanizsa / Sopron / Szeged / Székesfehérvár / Szolnok / Tapolca / Veszprém / Zalaegerszeg / Bécs / Zürich / Berlin / Madrid / Malaga / Calgary / Edmonton / Japán / Jeruzsálem / Kolumbia / Marosvásárhely / Tel-Aviv / Sepsiszentgyörgy / Vancouver / Washington

Szervezők:

A rendezvényen fényképek készülnek, melyeket a DESzínház oldalán közzé tesznek. Az ingyenes programon való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a fotókat felhasználják.

Exit mobile version