KSH: Bruttó 440 ezer forintot keresnek a magyarok

bank blur business buy

Photo by Pixabay on Pexels.com

Kiderült mennyit is kerestünk előző évben – hangzatosnak tűnik az a bruttó 440 ezer forint.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt 2020 novemberében, amely 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 62 500 forinttal dobták meg az átlagkeresetet a nem rendszeres kereseti elemek, úgy mint a jutalom vagy a prémium – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss közleményéből.

A KSH adatsorából többek között az is kiderült, hogy a keresetek növekedési üteme hasonló volt az előző két hónapban is, hiszen egyformán 8,8 százalékot mutattak akkor is. Az infláció mértékét figyelembe véve, amely novemberben 2,7 százalék volt, a reálkeresetek összesen 5,7 százalékos emelkedést mutattak.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400, a közfoglalkoztatottak nélkül 299 500 forint volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 300 200 forintot ért el, így 8,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

volt a keresetek éves növekedése, így a bruttó bér az említett szektorokban eléri a 480 900, illetve 344 ezer forintot.

emelkedéssel átlagosan 400 300, illetve 256 700 forint volt a bruttó átlagkereset.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a 1,6 százalékos növekedés mellett a bruttó átlagkereslet elérte az 557 ezer forintot,

növekedéssel a bruttó átlagkereset a 398 ezer, illetve a 440 300 forintot tett ki.

2020 januárjától egészen a novemberig terjedő időszakban a bruttó átlagkereset 399 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig elérte a 265 500 forintot, ez 9,6 százalékos növekedést jelent a tárgyévet megelőző azonos időszakhoz képest.

Exit mobile version