Debrecenben, a Főnix Csarnokban is bemutatják a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, a zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabját. A grandiózus előadást a Madách Színház a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve hozza létre. Az Alföld Televízió stúdiójában a darab főszereplőjével, Feke Pál színművésszel beszélgettünk.
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár ősbemutatóját 1971-ben tartották a New York-i Mark Hellinger Theater-ben. A rockopera óriási sikert aratott, 720 alkalommal tűzték műsorra. Londonban 1972 augusztusában debütált, a premiert követő 8 év alatt az előadást 3358 alkalommal láthatta a közönség.
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája forradalmasította a zenés színházat, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyek mindmáig érvényesek. Főhőse nem csak a címszereplő Jézus. Egyenrangú társa Júdás, aki kétségbeesett igyekezettel próbálja megérteni barátja cselekedeteit, de mindhiába. Kérdéseire rejtélyes válaszokat kap, és egyre világosabbá válik, olyan történetbe csöppent, amelynek folytatására csekély hatása lehet – csakúgy, mint a többi szereplőnek, Pilátustól Heródesig, Mária Magdolnától Kajafásig. Egy hét eseményeibe tömörül minden emberi és emberfeletti történés: Jézus és híveinek jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig tart a cselekmény. Lloyd Webber zenéje friss és elsöprő, egyik nagy sláger követi a másikat. Egy nagyívű pálya első mérföldköve áll november 18-án és 19-én modern és látványos köntösben a debreceni közönség elé a Madách Színház előadásában.
Az Alföld Televízió stúdiójában Feke Pál, a rockopera címszereplője árult el kulisszatitkokat a különleges darabról, de sok érdekességet megtudhattunk a színművész pályafutásáról és a Shrek musical világkörüli turnéjáról is. A Feke Pállal készített interjút ma 19:15–kor láthatják az Alföld Televízió Pezsgő című műsorában. Érdemes lesz velünk tartani!
