Különleges új lakó költözött a debreceni állatkertbe

MTI/Czeglédi Zsolt

Kevin, a ritkaságnak számító szudán zebra egészen Prágából érkezett a Nagyerdőre az új lakóhelyére, így egy újabb nemzetközi fajmegőrzési programhoz csatlakozott a debreceni állatkert.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta: hazánk első vidéki állatkertje a Palawan-szigeteki leopárdmacska-tenyészpár érkezése után néhány évvel alapító tagként ismét olyan nemzetközi összefogáshoz csatlakozik, amelynek célja az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram létrehozása egy, a vadonban egyre fogyatkozó és állatkertekben is ritkaságnak számító alfaj megmentése érdekében.

Az igazgató azt is kiemelte, hogy az alföldi zebra legritkább alfajának, a szudán zebrának mindössze harminchét egyede él a világ tíz állatkertjében, egyetlen ismert, vadon élő populációja pedig maximum háromszáz egyedet számlál. Hozzátette: szeretnék, ha itt Debrecenben, kancák érkezésével még idén sikerülne növelni a létszámjukat.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kevin, a hároméves zebracsődör legfőbb jellegzetessége, hogy nagyon rövid sörénnyel rendelkezik, amelynek nagy részét 2-3 éves korára elhullajtja, ezért is nevezik sörénytelen zebrának. Az új lakó egyelőre a struccok társaságát élvezi, az állatkert Afrika-panorámakifutójánál várja az érdeklődőket.

Exit mobile version