Egyedülálló, új kutatás indul hazánkban az afrikai sertéspestis kimutatására és megelőzésére. Az erről szóló együttműködési megállapodást a Vadászati és Természeti Világkiállításon írta alá a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, (NÉBIH) október 13-án.
Az átfogó kutatást a vaddisznók körében fogják végezni. Az állomány elhúzódó afrikai sertéspestis-fertőzöttsége azonban közvetlen veszélyt jelent a házi sertésekre is. A vírust hazánkban eddig összesen tíz megyében mutatták ki. Oravecz Márton, a Nébih elnöke az utóbbi évek legnagyobb állategészségügyi kihívásának nevezte az ASP elleni védekezést. Hangsúlyozta, a vad- és a házisertés állomány megmentése nemzetgazdasági érdek. A jelenlegi vírusellenes állatgyógyászati készítmények nem hatnak a sertéspestisre, hatékony oltóanyagok sem állnak rendelkezésre. Az elnök hozzátette: az elrendelt hazai intézkedések és a szabályozás következetes betartása miatt sikerült lassítani az ASP-járvány Magyarországon.

Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja elmondta, a vizsgálatok során a vaddisznók elhullott, valamint diagnosztikai elejtésből származó példányainak nyál- és ürülékmintáit elemzik. A Debreceni Egyetem tudományos vizsgálatainak eredményei hasznos adatokat, információkat nyújthatnak a még hatékonyabb és még sikeresebb ASP elleni védekezéshez. Mindemellett a monitoringrendszer segíti a fertőzött területek kockázati besorolását is.
A fertőzés a házi sertésekre eddig nem terjedt át. Fontos, hogy ez így is maradjon. Ellenkező esetben akár a teljes hazai sertéshús export leállhat. A vizsgálatokat a hajdúsági erdőségekben kezdik, az első eredmények három hónap múlva várhatók.