A Vasas 2-0-ra kikapott a Gyirmót vendégeként vasárnap a labdarúgó NB II 10. fordulójának nyitómeccsén.
A fővárosiaknak – akik a héten Pátkai Máté és Kenneth Otigba személyében két válogatott játékost szerződtettek – ez volt sorozatban a hatodik nyeretlenül megvívott bajnokijuk.
A Gyirmót ezzel szemben kilencedik mérkőzésén hatodszor győzött és a második helyre lépett előre a tabellán.
GYIRMÓT FC GYŐR – VASAS FC 2:0 (2:0)
2020.09.27., vasárnap 14.15
Győr, Alcufer Stadion
830 néző
játékvezetők: Pintér Csaba – Szert Balázs, Király Zsolt (Szőts Gergely)
Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Major, Hudák, Széles, Szegi – Nagy P., Vass, Szatmári I. (Nagy K., 91′), Heffler (Hajdú, 82′) – Simon (Juhász, 85′), Varga
Vezetőedző: Csertői Aurél
Vasas FC: Jova – Szivacski, Litauszki, Viczián, Silye (Kovács, 75′) – Hidi M, Hinora, Pátkai – Pekár, Birtalan (Radó, 46′), Vernes (Szatmári L., 46′)
Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Varga Barnabás (12′ és 17′)
Schindler Szabolcs, vezetőedző:
„Sajnos megkaptuk a szokásos pontrúgás-gólunkat, pedig készültünk erre, így ismét hátrányból kellett játszanunk. 0-2 után voltak lehetőségeink, helyzeteink és volt kimaradt büntető. Minden kimaradt… Ezek olyan szituációk voltak, melyekkel lélektanilag lefelé nyomtuk magunkat. Hiába támadtunk a második félidőben, meddő volt a játékunk. Mentálisan a legrosszabb periódusokban ismét hibáztunk. Mindenkitől sokkal több kell, nem elég csak edzésen koncentrálni, meg kell érteni, hogy sokkal több kell a kilábaláshoz!„
Merkantil Bank Liga NB II, 10. forduló:
később:
Budaörs-Soroksár SC, Tatabánya 16.00
Szentlőrinc-Nyíregyháza Spartacus FC, Kozármisleny 16.00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – DEAC 17.00
Szolnoki MÁV FC-FC Ajka 17.00
BFC Siófok-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Szombathelyi Haladás-Dorogi FC 17.00
Aqvital FC Csákvár-WKW ETO FC Győr 17.00
Békéscsaba 1912 Előre-Kolorcity Kazincbarcika SC 17.00
