Laborszökevény lehet a koronavírus – 14 ország állítja

ft.com

14 ország szignózta azt a közös állásfoglalást, amely rögzíti, hogy – bár az aláírók továbbra is elkötelezettek a közös munka mellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértőivel – a szervezet friss jelentését a Covid–19-vírus eredetéről erős fenntartásokkal kezelik, és új vizsgálatot kérnek.

Az Index is megírta, hogy a WHO legújabb összegző tanulmánya szerint a koronavírus szinte bizonyosan nem egy vuhani laboratóriumból szabadult el, hanem közvetítő fajokon keresztül terjedt át denevérekről emberre.

A laborszökevény vírus elméletét ugyanakkor nem tartja kizárhatónak a nagy presztízsű Amerikai Járványügyi Központ (CDC) volt vezetője és maga a WHO elnöke sem.

Magyarország nincs a listán!

Az aláíró 14 ország:

Ők közösen azt szeretnék, hogy átlátható és független vizsgálat állapítsa meg a Covid–19-vírus tényleges eredetét, elsősorban azért, hogy a jövőben el tudja kerülni a világ a hasonló járványokat, vagy legalábbis jobban felkészülhessen rájuk.

Az aláírók részéről többen nyilatkoztak már arról, hogy meggyőződésük szerint,

a kínai hatóságok blokkolták és késleltették a szakmailag alapos feltáró munkát a vuhani helyszíneken.

Exit mobile version