Lájkolom a családom, Debrecenben is

Az egyetemi hallgatók családalapítási terveiről, a férfi-női szerepek megítéléséről beszélgethettek az érdeklődők kedden a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Debrecenben.

A hallgatók több mint fele a 25 és 30 év közötti életkort tartja ideálisnak első gyermeke megszületéséhez, derül ki egy friss országos kutatás eredményéből, amely az egyetemi hallgatók családalapítási elképzelésiről ad átfogó képet a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom jóvoltából. Ezen eredményekről beszélgethettek az érdeklődők a kutatást irányító Engler Ágnessel, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár reggelién.

A mozgalom kiemelt célja, hogy segítse a családalapítás előtt álló a fiatalokat, megfelelő körülményeket teremtve számukra. Főbb programjaik között szerepel a családbarát felsőoktatási intézmények és munkahelyek megteremtése, támogató közösségek létrehozása mint az anyahajó klub, vagy az apa kerekasztal beszélgetések, amelyeket a Debrecenben a Méliusz könyvtárban tartanak az szervezők. A fiatalabb korosztály számára egy pályázatot is hirdetett a mozgalom „Lájkolom a családom” címmel, amelyre az alkotásokat november 30-ig várják a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, külön díjazva a legjobb pályamunkákat.

Fotók: Pénzes László
 

Exit mobile version