Az államtitkárt hivatali vesztegetéssel gyanúsítják.
Benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára– írja az MTI a politikust képviselő ügyvédi iroda közleményére hivatkozva. A közlés szerint,
Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el.
A tájékoztatás kitér arra is, hogy a politikus mindenben együttműködik a nyomozás során a hatósággal, bármikor rendelkezésre áll, ha kihallgatásra kerül a sor. Kiemelik, hogy Völner
az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását.
A továbbiakban sem Völner Pál, sem ügyvédjei nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.
Ma került ki a vádhatóság hivatalos portáljára a Legfőbb Ügyészség közleménye, miszerint:
Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
Kiemelik, hogy az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van, hat gyanúsítottat letartóztattak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.
