Létavértesen kapták el a 17 és 18 éves fiúkat, akik Debrecenben loptak két motort

Kép: police.hu

A két fiú épp hazafelé tartott egy lopott motorral, amikor elfogták őket a létavértesi rendőrök.

A járőrök múlt hét csütörtök este figyeltek fel egy robogóra, amin két fiatal utazott Létavértesen. Az egyenruhások azonnal megállították a járművet, és elszámoltatták őket. A 17 és 18 éves fiúk elmondták, hogy nem sokkal korábban lopták a motort Debrecenből és egyiküknek sincs jogosítványa.

A rendőrök a létavértesi és a kokadi lakost előállították, és bűnügyi őrizetbe vették. Az is kiderült, hogy pár nappal korábban is magukkal vittek egy motort a cívisvárosból, amit az egyik ismerősüknél rejtettek el. A nyomozók mindkét járművet lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.

Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Exit mobile version