Letették az új óvoda alapkövét a Tócóvölgyben

Kép: Debrecen Önkormányzati Sajtóiroda

694 millió forintból épül meg az intézmény.

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között tették le az új tócóvölgyi óvoda alapkövét. Az intézmény az Egressy Béni tér mögötti területen kapott helyet, a tervek szerint a 2022/2023-as nevelési évtől kezdve már fogadná a környéken élő gyerekeket.

Fotó: Miskolczi János

Három hagyományos és egy teljesen akadálymentesített csoportszobával épül meg az új óvoda, ami így a Tócóskerti Óvoda Napsugár Tagintézményeként 100 férőhellyel indulhat el. A Tócóvölgyben eddig nem volt óvoda, a Tócóskertben pedig hiába működik három intézmény, még így is kevesebb a férőhely, mint ahány gyermek tartozik ebbe a körzetbe, így nagy szükség volt a beruházásra.

mondta a helyszínen Papp László, Debrecen polgármestere.

Hozzátette: Az új óvoda 2022 augusztusában nyithatja meg kapuit, tehát a 2022/23-as nevelési évben már fogadhat gyermekeket.

Fotó: Miskolczi János

7500 négyzetméteren egy korszerű, a 21. század követelményeinek megfelelő, 1100 négyzetméteres óvodát építünk.A fejlesztés részeként több, mint 50 új fát telepítünk a telken, emellett 17 normál és 1 akadálymentesített parkolóhelyet is kialakítunk.

részletezte a városvezető.

A polgármester kifejtette: Debrecenben az elmúlt tíz évben több mint 60 százalékkal nőtt a házasságkötések és közel 11 százalékkal a születések száma, ami megmagyarázza az óvodai férőhelyek bővítésének szükségességét.

Fotó: Miskolczi János

Csaholczi Attila, a városrész önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a Tócóvölgy népes városrész, sok család él a környéken.

Számukra különösen jelentős változás lesz, hogy a Zöld Város Program részeként 10 játszótér is megújul a lakótelepi tömbbelsőkben. Az új óvoda pedig kényelmesebbé teszi a szülők életét. Így a lakóhelyükhöz közel, kevesebbet utazva tudják elhelyezni gyermeküket, gyermekeiket, hiszen eddig nem volt óvoda a Tócóvölgyben.

A tócóvölgyi óvoda 694 millió forintból épül meg.

Exit mobile version