Lopásra tanította gyerekeit egy anya Nyíregyházán

Fotó: ugyeszseg.hu

Luxus cikkeket loptak egy drogériából.

Lopásra tanította gyerekeit egy anya Nyíregyházán, most emelt vádat ellene a Nyíregyházi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A vádhatóság közleménye szerint,

a Nyíregyházán átmeneti jelleggel tartózkodó dunántúli nő 2023 májusában egy belvárosi drogériába ment három kiskorú gyermekével együtt azért, hogy onnan a gyermekei közreműködésével termékeket lopjon. A vádlott és az alig 7-8 éves gyermekei egy órát tartózkodtak az üzletben, nézelődtek, összehangoltan mozogtak, és csaknem 40.000 forint értékben napszemüvegeket, arckrémet és egyéb dekor kozmetikumokat loptak el.

A kommüniké szerint, a nő gyermekei ruházatába, valamint a nála lévő táskába és kabátjába rejtette az árukat. A kiskorú sértettek végig figyelemmel kísérték az anyjuk tevékenységét, segítségére voltak az elvenni kívánt tárgyak elrejtésében, és

maguk is tettek el árucikkeket a vádlott táskájába. 

A vádlott cselekményével a nevelésből eredő kötelességét súlyosan megszegte, veszélyeztetve ezzel kiskorú gyermekei erkölcsi fejlődését. Az előéletére is tekintettel

az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, pártfogó felügyeletének elrendelésére, valamint figyelemmel a bűncselekmény jellegére, foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt vádiratában.

Exit mobile version