Ma hajnalban is baleset volt a 4-es főúton

Kép: police.hu

Több személygépkocsi érintett a hajnali közúti közlekedési balesetben. Az utat a mentés idejére lezárták.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves sofőr közlekedett a vontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Szolnok elkerülő szakaszán, a 4. számú főút 93. kilométerszelvényében, Debrecen irányából Budapest felé 2021. szeptember 2-án 2 óra 30 perc körül. A jelzett útszakaszon a forgalom fényjelző készülék segítségével haladt, azonban a sofőr feltehetően figyelmetlenségből nekiütközött egy lassító személygépkocsinak, azt nekitolta az előtte haladó személygépjárműnek, majd az ütközés ereje mindkét gépkocsit kifordította a szemközti forgalmi sávba, ahol a balesetben további gépjárművek lettek a baleset részesei.

baleset
Kép: police.hu

A műszaki mentést, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, a szolnoki hivatásos tűzoltók végzik. A rajok áramtalanították az autókat, egy embert pedig feszítővágóval szabadítottak ki az egyik járműből, és átadták őt a mentőknek.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a forgalmi okból lassító személygépkocsi sofőrje életveszélyes sérülést szenvedett, míg a balesetben érintett másik jármű egyik sofőrje és utasa könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök jelenleg is teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

Kép: police.hu

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Exit mobile version