Ma van a cserkészet világnapja

Photo by cottonbro studio on Pexels.com

A cserkészet világnapja – nemzetközi nevén World Thinking Day – a cserkészmozgalom kitalálóatyjának, Robert Baden-Powellnek és feleségének Olave Baden-Powellnek születésnapján, február 22-én – azaz a mai napon – van. Lássuk miről is szól pontosan ez a különleges nap!

A cserkészet célját, alapjait és módszereit Robert Baden-Powell határozta meg, az első cserkésztábor pedig Brownsea szigetén, 1907-ben valósult meg.

Mi a cserkészet hitvallása?

A cserkészet egy önkéntes, politikamentes gyermek- és ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára, származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni, valamint felekezettől függetlenül.

Robert – a cserkészek számára gyakran csak Bi-Piként emlegetett alapító – a Dél-Afrikában szerzett katonai tapasztalatai, valamint az első tábor alapján írta meg a Scauting for boys című könyvét – ami nem sokkal később világsiker lett. A könyv megjelenése után a cserkészet túlnőtt Anglián, és idővel a népek közti barátságot, testvériséget kezdte ápolni.

A társadalmi egyenlőtlenség elfedése okán a cserkészek egyenruhát viselnek:

cserkésznyakkendővel, cserkészkalappal vagy egyéb fejfedővel.

Kézfogásuk bal kézzel történik, ismertető jelük a cserkészliliom.

Forrás: cserkeszonline.hu

Köszöntésük is van: Jó munkát! Jelszavuk pedig a Légy résen!

A Cserkészlány Világszövetség (WAGGGS) valamint a Cserkész Világszövetség (WOSM) számít napjainkban a két legnagyobb ernyőszervezetnek. A magyar cserkészeket összefogó legnagyobb, világszintű szervezet pedig a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ), amely a Kárpát-medencén kívül élő magyarság szervezete.

A világnap alkalmából íme Bi-Pi utolsó üzenete, ami örök igazsággal bír:

„Kedves cserkészek!

Ha valaha láttátok már a Peter Pan című filmet, emlékeztek, hogyan mondta el a főkalóz búcsúbeszédét minden alkalommal, attól tartva, hogy amikor eljön a halál órája, nem lesz már ideje a búcsúra. Így áll a helyzet velem is, és – bár nem haldoklom – most én is búcsúüzenetemet akarom elküldeni nektek.
Emlékezzetek arra, hogy ez az utolsó üzenet, amelyet tőlem valaha kaptok, véssétek hát jól emlékezetetekbe.

Nagyon boldog életem volt és azt akarom, hogy a tiétek is az legyen.
Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy fiú korotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet.
A természet ismeret megmutatja számotokra, hogy mennyi teljes szépségű és különleges dologgal látta el Isten boldogításunkra a földet. Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok és használjátok föl a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne a borúsat.

Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.
Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra. Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz – akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket.

Barátotok: Robert Baden-Powell”

Exit mobile version