Ma van a morzekód napja

Fotó: WitBlox Facebook

1791. április 27-én született Samuel Morse, aki megalkotta a morzekódot, vagyis azt a kommunikációs kódolást, amely bármilyen szöveges információ átvitelét lehetővé teszi vezetékes vagy vezeték nélküli kommunikációs csatornán.

A kommunikációs eszköz (például távíró vagy rádió), amelyet használnak, egy adott időpontban be-, vagy kikapcsolt állapotban van. Sőt, ezen állapotok hossza is információt közvetít.

Tehát, a megfelelő sorrendű be- és kikapcsolásokkal több állapotot is lehet közölni. Nézzünk néhány példát:

A morzekódban csak nagybetűket, számokat, illetve írásjeleket használnak. Minden meghatározott szabályrendszer szerint történik.

Samuel Finley Breese Morse (1791-1872), a kódrendszer megalkotója 1837-ben szabadalmaztatta találmányát, ami túl bonyolult volt, s végül azt kezdték el használni, amit asszisztense, Alfred Lewis Vail alkotott meg. Ezt a rendszert „amerikai morzekódként” ismernek. Morse sokáig pereskedett emiatt.

A kitartó munka és kísérletezések után 1844-ben, Baltimore és Washington között elküldték az első szöveges üzenetet. 1865-ben a nemzetközi távíró szervezet szabványosította a nemzetközi morzekódot.

Forrás: Wikipédia

Exit mobile version