Magabiztos győzelmével 2-1-re szépített a DEAC kosárlabdacsapata az Alba Fehérvár elleni negyeddöntőben – számol be róla a kosarlabda.deac.hu. A hajdúságiak végig vezetve uralták a találkozót, így hétfőn már az egyenlítésért léphetnek pályára Fehérváron.
Az első két mérkőzést az Alba Fehérvár nyerte, így annak tudatában léphetett pályára a Debreceni Egyetem gárdája, hogy egy újabb vereséggel biztosan véget ér számukra a 2020-21-es szezon. Az első két összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is Tóth Ádám kosaraival indult a találkozó, a center két közelijével egy perc után 4-0-ra húzott el a házigazda. Az Alba hamar jelezte, szeretné rövidre zárni a párharcot, Vojvoda hárompontosa után már Kovács Adrián volt kénytelen magához hívni övéit (4-7). A meccs előtti nyilatkozatoknak megfelelően érezhetően jóval több energiát fektetett védekezésébe a DEAC, Moody triplája, Drenovac nagyszerű betörései és Hines zsákolása után pedig már újra a cívisvárosiaknál volt az előny (16-12). A folytatásban sem lassítottak, tudatos kosárlabdát mutatva őrizték fórjukat, így tíz perc után 24-18 volt az állás.
A Vojvoda-Davis-Hearst trió ezúttal sem fukarkodott a pontokkal, de szemmel láthatóan jóval nehezebb helyzetekből voltak kénytelenek elengedni dobásaikat. A második felvonás kezdetén kissé megtorpantak a csapatok, mindkét fél rengeteg személyi hibával tördelte a meccs ritmusát. Állandósut a minimális debreceni vezetés, a negyed derekán pedig érkezett Carlton Guyton, két hárompontosa után már Forray Gábor kérte ki taktikai szünetét (38-29). A folytatásban sem volt megállás, az amerikai hátvéd duplája után már kétszámjegyűre hízott a differencia. Az Alba összesen huszonötször állhatott a büntetővonalra az első félidőben, de mivel rengeteget hibáztak, így nem tudtak közelebb kerülni. A nagyszünethez közeledve Somogyi kintről, Tóth pedig a festékből talált be, így 13 pontos debreceni vezetéssel zárult a játékrész (49-36).
A fordulás után Drenovac kihagyott ziccere egy pillanatra megzavarta a hazaiakat, de hiába került tízen belülre az Alba, a DEAC egy 9-0-s azonnal válaszolt (58-40). Moody büntetőivel már húsz fölé nőtt a különbség, de a fehérváriak nem adták fel, Omenaka hatalmas zsákolásával és Markovics tempójával igyekeztek visszajönni a mérkőzésbe (67-53). Moore kosaraival tartotta előnyét a Debreceni Egyetem, míg a vendégek ekkor Csorvási palánkalatti játékával igyekeztek érvényesülni. A negyed végét ismét megnyomta a Kovács-csapat, Drenovac utolsó másodperces kosarával pedig már eldőlni látszott a találkozó (81-59).
Az utolsó tíz perc kezdetén területvédekezésre váltott az Alba, de ez sem törte meg különösebben a DEAC lendületét, türelmes játékkal tartották előnyüket. A győztes kiléte szép lassan eldőlt, Kovács Adrián pedig gondolva a párharc hétfői folytatására, pihentette kulcsjátékosait. A mérkőzés utolsó perceire visszavettek a csapatok, de a debreceniek győzelmét így sem fenyegette semmi, így a DEAC története első rájátszás sikerének köszönhetően 2-1-re szépített. Folytatás hétfőn Fehérváron, ahol továbbra is az életbenmaradás a tét Tóth Ádámék számára.
DEAC – ALBA FEHÉRVÁR 97 – 82 (24–18, 25–18, 32–23, 16–23)
Debrecen, zárt kapuk mögött. V: Cziffra, Győrffy, Goda
DEAC: MOODY 9/3, Polyák 8/6, Drenovac 8, HINES 14/3, TÓTH Á. 14.
Csere: Guyton 15/9, MOLNÁR M. 10, Moore 10/6, Somogyi 9/6, Molnár D., Kovács Á. Asszú.
Edző: Kovács Adrián
ALBA: GILLON 20/6, Vojvoda 9/6, Hearst 13, Davis 11/3, Csorvási 12.
Csere: Markovics 10, Takács Milán 3, Takács Martin 2, Omenaka 2, Lukács, Balsay.
Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–7. 6. p.: 16–12. 12. p.: 26–20. 15.p.: 33–27. 18.p.: 40–29. 22. p.: 49–40. 25. p.: 64–43. 33.p.: 88–65. 38.p. 95–77.
Kipontozódott: Guyton (37. perc.)
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–1 az Alba Fehérvár javára.
Kovács Adrián: Magabiztos győzelmet arattunk, amihez az kellett, hogy higgyünk az egész éves munkában, egymásban, és a „haditervben”, amit kidolgoztunk. Felkeményedett a védekezésünk, ezáltal sok könnyű kosárhoz jutottunk, de felállt védelem sem remegtek meg a kezek. Türelmesen támadtunk, így erőlködés ki tudtuk alakítani a megfelelő dobóhelyzeteket. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk hétfőn, de az első lépést megtettük a talpra állás felé. Éhesek vagyunk a sikerre, az egyenlítésért megyünk Székesfehérvárra.
Forrás és fotó: kosarlabda.deac.hu
