Majdnem elütött egy rendőrt a debreceni ámokfutó- VIDEÓ

Fotó: Magyarország Ügyészsége / YouTube

Vádat emeltek ellene.

Majdnem elütött egy rendőrt menekülés közben egy ámokfutó Debrecenben– derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből. Mint írják,

február 8-án, hajnalban, Debrecenben, az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező 39 éves férfi kivonta magát a közúti ellenőrzés alól. Az ittas sofőr több települést érintve, hosszasan menekült a rendőrök elől, miközben figyelmen kívül hagyta a követésbe bekapcsolódó rendőrök megállásra utasító jelzéseit, és számos közlekedési szabályt is megszegett. A férfi többszörösen túllépte a megengedett sebességet, és szándékosan közvetlen veszélynek tette ki az egyik rendőr életét, testi épségét.

A hatóság próbálta megállítani a férfit egy négysávos útszakaszon, azonban addigi 120-140 km/h-s sebességét nem csökkentve a további menekülés szándékával

gépjárművét az intézkedő rendőr felé kormányozta, aki az elütését csak úgy tudta elkerülni, hogy elugrott a gépkocsi elől. Végül az elkövető Debrecen belterületén egy jobbra ívelő útkanyarulatban lesodródott az úttestről egy vízelvezető árokba.

Videó: Magyarország Ügyészsége

A nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével, továbbá ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a többszörösen büntetett sofőrt, aki azóta is letartóztatásban van.

Vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabására és a járművezetéstől való eltiltásra tett indítványt az ügyészség.

A vádlott által elkövetett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – figyelemmel a halmazati, valamint az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekre – 15 év.

zárja közleményét a vádhatóság.
Exit mobile version