A dobogóért harcoló DVSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kiesés elkerüléséért küzdő Budapest Honvéddal szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.
Az első félidőt komoly debreceni mezőnyfölény jellemezte, de a hazaiak – akik az öt sárga lap miatt eltiltott csapatkapitányuk, Dzsudzsák Balázs nélkül játszottak – kevés helyzetet alakítottak ki. A 7. percben Dorian Babunski előtt adódott gólszerzési lehetőség, Szappanos azonban védte a lövését, majd a 32.-ben ugyanő pöckölte fölé a labdát közelről, szorongatott helyzetben. A Honvéd pontatlanul vezette szórványos támadásait, ritkán jutott át a debreceni térfélre, de igazából nem is erőltette az előrejutást. Védekezésben 5-4-1-es formációt vett föl, elsősorban arra törekedett, hogy ne kapjon gólt.
A második félidő hasonló forgatókönyv szerint alakult, azzal a különbséggel, hogy a Honvéd ellentámadásai már sokkal veszélyesebbek voltak, Kerezsi akár meg is szerezhette volna a vezetést a fővárosi csapatnak, amikor az 59. percben középen kilépve kapásból lőtte kapura a jobbról érkező labdát. A továbbiakban akadt helyzet mindkét oldalon, Szécsi még a 94. perc végén is bevehette volna a Honvéd kapuját egy szabadrúgást követő csúsztatással, de gól nem esett az összességében így is mozgalmas mérkőzésen.
OTP Bank Liga, 31. forduló
DVSC-Honvéd 0-0
Nagyerdei Stadion, 5632 néző. Vezette: Bogár G.
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Romancsuk, Ferenczi – Lagator, Loncsar (Szécsi, 86.) – Varga K. (Bárány, 62.), Manrique, Kiziridisz (Bódi, 72.) – Dorian Babunszki (Mance, 62.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.
Honvéd: Szappanos – Lovric, Szabó A., Klemenz – Eördögh, Gomis, Zsótér, Tamás K. – Kocsis D. (Keresztes, 83.), Ennin (Átrok, 67.), Kerezsi (Jonsson, 92.) . Vezetőedző: Dean Klafurics.
Sárga lap: Lagator (91.), Mance (92.), illetve Zsótér (15.)
Szrdjan Blagojevics: Nem vagyok elégedett, mert nem győztünk, de rosszat nem mondhatok a csapat erőfeszítéseiről. Voltak helyzeteink, de csak egy pontot tudtunk szerezni. Ez volt zsinórban a negyedik kapott gól nélküli mérkőzésünk.
Dean Klafurics: Fontos pontot szereztünk egy nagyon jó csapat otthonában. Gratulálok a játékosaimnak, szervezettek voltunk. Jó mérkőzést játszottunk.
(MTI/HP)
Fotó: dvsc.hu
