Május elsejei balhé Debrecenben: ütötte a nőt

Egy debreceni férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök, aki egy szórakozóhelyen megütötte élettársát, majd otthonukban tört-zúzott.

Egy nő tett bejelentést 2016. május 1-jén 3 óra 30 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy élettársa a házban több tárgyat összetört és még otthon van, emiatt a bejelentő nem mert bemenni a házukba. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a férfi és a nő korábban együtt mentek egy debreceni, Piac utcai szórakozóhelyre, ahol a férfi többször pofon vágta a nőt. A sértett ezért egyedül, gyalog ment haza és mikor belépett az otthonukba azt látta, hogy mindenhol üvegtörmelék volt a padlón és az betört egyik ablak is, élettársa pedig az ágyban aludt. A járőrök a férfit felébresztették és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták L. Lórántot, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök ideiglenes megelőző távoltartás elrendeléséről határoztak a férfival szemben. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 29 éves helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

police.hu

Exit mobile version