Befejeződött a Hunyadi című magyar sorozat sugárzása a TV2-n, és felkerült a Netflixre a TV2 Play helyett.
A sokszor csak a magyar Trónok harcaként hivatkozott széria március elején debütált a TV2 sugárzásában és a megszokottnál jóval nagyobb sikernek örvendett. A TV-nézők zabálták a Hunyadi János Oszmán Birodalommal szembeni harcáról készített sorozatot, sőt, a széria egész jó értékeléseket kapott nemzetközi vizeken is. Nem számít kiemelkedőnek az IMDB 7/10-es vagy a port.hu 6-os pontszáma, de mindenképpen magasabb, mint az elmúlt évek produkciói. Persze ehhez a sikerhez az is kellett, hogy 16 milliárd forintos támogatásból készülhessen a sorozat.
Múlt hét szombaton véget ért a széria sugárzása a TV2-n, leadták az utolsó epizódot is. Másnapra a sorozat fel is került Netflixre, ahol csakis magyar nyelven, ám angol felirattal is megnézhetjük, mind a 10 epizódot.
Igen komoly történelmi bakit ejtettek az alkotók a Hunyadi-sorozatot lezáró részben.
Hatvan év után a Hunyadival sikerült újra egy olyan magasszintű technikával és profizmussal megvalósított történelmi produkciót készíteni, ami az Egri csillagok óta nem született hazánkban – írja az atv.hu.
Azonban a gigantikus csatajelenetet bemutató utolsó epizódba hiba csúszott. A törökverő Hunyadi János életét és csatáit elmesélő sorozat legutolsó részében, a zárófelirat sorai között tévedés olvasható, ahol azt írják, hogy V. Lászlót követően Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.
Ez azonban történelmileg pontatlan, hiszen a legenda szerint sem a Duna jegén történt Mátyás koronázása, csak itt választották királlyá. Továbbá Hunyadi Mátyás az uralkodóvá választása idején még Podjebrád György őrizete alatt, Prágában töltötte napjait, és a megkoronázására csak hét év múlva került sor Székesfehérváron.
Forrás: esport és ATV
