Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen 2024. július 12-24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez. A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisporteseményre várhatóan 40 ország 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő érkezik.
Az Európai Egyetemi Játékok a világ egyik legnagyobb multisportrendezvénye, amelyen az európai egyetemek sportolói mérik össze tudásukat. A rendezvényt kétévente rendezi meg valamely egyetemi város. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) 2018-as, a madridi közgyűlésén meghozott döntésének értelmében Debrecen és Miskolc ad otthont a hatodik Egyetemi Játékoknak, amely hazánk legnagyobb létszámú sporteseménye lesz az 1965-ös nyári Universiáde óta.
„Nagy öröm számunkra, hogy idén Miskolcon és Debrecenben láthatjuk vendégül a kontinens egyetemeinek legjobb sportolóit! A sportirányításban az egyik legfontosabb célunk, hogy növeljük a sport megtartó erejét a felsőoktatásban is” – mondta a rendezvény kapcsán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Az esemény kapcsán Hankó Balázs innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár elmondta: az egyetemek kezdeményezésére azért újították meg a felsőoktatást, hogy a mi egyetemistáink legyenek a legsikeresebbek.
A rendezvénnyel kapcsolatban Mocsai Lajos, a MEFS elnöke aláhúzta: Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan aktív tagja legyen mind az európai, mind a nemzetközi egyetemi sportközösségnek.
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora jelezte: a Miskolci Egyetemen is megkezdődött a visszaszámlálás.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az EUG kapcsán kiemelte: a játékok debreceni jelenléte történelmi esemény, a rendezők sorában örökre ott lesz Debrecen, a Debreceni Egyetem és a megvalósítók névsora is.
„Létszámában Magyarországon a valaha volt legnagyobb ilyen eseményre kerül sor, megelőzve a nagy világbajnokságokat is! A szervezési feladatok az utolsó hónapokban pörögnek fel és júliusban csúcsosodnak ki, sok munka és nagy felelősség áll előttünk, aminek a Debreceni Egyetem a saját feladatait tekintve a leghatékonyabb módon meg fog felelni kizárólag a rendezvény érdekeit szem előtt tartva! Úgy fogunk dolgozni a helyi szervezők széles táborával, hogy az európai egyetemek százaiból hozzánk érkező ezrek örökre szóló jó emlékekkel és Debrecent a szívükbe zárva távozzanak barátságokkal, sporteredményekkel és egy emlékezetes záróeseménnyel gazdagodva a Campus Fesztivál nyitónapján. Szeretnénk, ha elvinnék jó hírünket, később sokan visszatérnének hozzánk, és a jelenleg is Kelet-Közép-Európában legnemzetközibb Debreceni Egyetem hallgatói bázisa tovább erősödne!” – jelezte a kancellár.
A Játékok jelentkezési szakasza lassan a végéhez ér, így egyre pontosabban körvonalazódik a résztvevői létszám. A nagy érdeklődést jól bizonyítja, hogy több sportágban a jelentkezések száma pillanatok alatt elérte, sőt több esetben túl is lépte a befogadható maximális kapacitást. Néhány sportágban a fennmaradó helyekre még várják a szervezők a jelentkezőket.
Az önkéntesek előtt is nyitva áll a kapu egy jó hangulatú, nemzetközi nyári eseményre!
A szervezők április végéig várják a hazai és nemzetközi önkéntes segítők jelentkezését a júliusi multisporteseményre. A rendezvény kiemelkedően jó lehetőséget biztosít majd az érdeklődők számára, hogy nemzetközi környezetben szerezzenek tapasztalatot és tovább mélyítsék idegennyelv tudásukat. A csatlakozni vágyók az EUG2024 hivatalos weboldalán regisztrálhatnak a játékokra.
(unideb.hu)
