Már építik a pályát a 3×3-as EB-re Debrecenben

Fotó: hirek.unideb.hu

Péntek reggelre versenyre kész állapotban lesz a helyszín.

Már a pályák burkolatát készítették a szakemberek ma délután a 3×3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság helyszínén, a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren. A hirek.unideb.hu cikke szerint, ezek már az utolsó simítások, péntek reggelre a teljes versenyhelyszín elkészül.

Gyakorlatilag a technika már teljesen készen van. A meccseket két pályán, párhuzamosan játsszák majd a csapatok, mindkét pályához tartozik kijelző, lelátó, fenn van a világítás és a hangtechnika is. Hamarosan készen lesz a pályaburkolat is, ami az utolsó nagyobb mozzanata az építkezésnek.

mondta Varga Kata eseménykoordinátor.

A sportvezető hozzátette: a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan helyezzék el a két verseny-, valamint az edzőpályát az Egyetem Téren. Ma délután meglátogatta a versenyhelyszínt az egyetem férfi csapatának edzője, Erdei Ádám is, aki büszke volt arra, hogy a Főépület előtt játszhatnak játékosai.

Nagyon várjuk már a szombat esti megnyitót és a vasárnapi rajtot, hiszen egy ikonikus helyszínen játszhatunk. A csapat tagjai ráadásul a következő években épp ebben az épületben vehetik majd át a diplomáikat és dobhatják magasba a sapkáikat. Szeretnénk méltóképpen képviselni a Debreceni Egyetemet, emellett pedig élvezni a játékot, reményeink szerint szép számú közönség előtt.

nyilatkozta a tréner.

A mezőnnyel kapcsolatban Erdei Ádám elmondta, hogy erős viadalra készülnek, hiszen az ide eljutó csapatok szinte mindegyike megnyerte hazája egyetemi bajnokságát. A kontinenstorna megnyitóját július 15-én, szombaton 18:30-tól rendezik meg, míg az első sípszó vasárnap reggel 9 órakor hangzik el.

Forrás: Sajtóközpont – PKZs

Exit mobile version