Már nem kell sokat várni a második Debreceni Sokadalomra

Facebook/ Sokadalom Debrecen

Úgy tűnik, hogy nagy volt az érdeklődés a vásárra, így ezt most idén is megrendezik.

A facebook esemény szerint igazi tradicionális hangulat várja majd az érdeklődöket és persze a hagyományőrzés jegyében igazi kincsekkel találkozhatnak majd a kilátogatók. Ebben az ávben több, mint 70 kézműves és termelő érkezik a városba. Mindemellett vendéglátósok is készülnek az ínycsiklandozó falatokkal a vásárlók számára. A gyerekeket népi játékok várják és lesznek majd mutatványosok is.

Az eseményben azt írták;

A cél egy olyan vásár megszervezése, amely tiszteleg Debrecen város piactartási múltja előtt és bemutatja a város vásári kultúrájának színe-javát mégis a jövőbe mutató irányt képviselve megmutatja miként tud a múlt, jelen, jövő egy egységben megvalósulni.

A vásárt jövő héten (április 12.-én) szombaton és vasárnap rendezik meg a Nagyerdei Stadion – Északi Rendezvényterén.



Exit mobile version