Marad a változékony idő

A következő 24 órában is változatos lesz hazánk időjárása.

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett hétfőn többórás napsütés volt, bár még mindig többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, amelyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet.

Éjszakára a legtöbb helyen lecsengenek a csapadékgócok, és a gomolyfelhők is összeesnek, de közben délnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, a Dunántúlon pedig meg is vastagszik a felhőzet, és a nyugati részein csapadék is előfordulhat.

Kedden a nyugati felhősebb tájak kivételével általában több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon eshet, majd délután délnyugat felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és zivatarrendszer érkezik, amely idővel északkelet felé helyeződik át. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű.

Zivataroktól függetlenül megélénkül, kedden helyenként megerősödik a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 26 és 31 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő.

(MTI/HP)

Exit mobile version