Még a sápi református templom tornyát is ledöntötte az orkán erejű szél – Fotókkal!

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltó egységek a vármegye számos pontján a vihar okozta károk felszámolásán. Több mint ezer riasztás érkezett a hétfőn délután lezajlott vihart követően a Hajdú-Bihar vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére kidőlt fák, lehasadt ágak, szél által megbontott tetők, és megrongált épületek miatt. A kidőlt fák elektromos és távközlési vezetékeket is szakítottak le vagy rongáltak meg, oszlopok dőltek ki.

Ledőlt a sápi református templom tornya

A hétfői orkán erejű szélvihar jelentős károkat okozott a sápi református templomban, a hajdú-bihari településen több ház is megrongálódott tudatta a Tiszántúli Református Egyházkerület a Facebook-oldalán. A közlés szerint a szél tőből kitépte az 1892-ben épült torony sisakját, a ledőlő torony egyik része beszakította a templom tetejét, másik része a templom melletti utcára zuhant. Személyi sérülés nem történt. Az egyházkerület vezetése hétfő délután Fekete Károly tiszántúli református püspökkel az élen szemlét tartott a helyszínen. Megállapították, hogy a kár igen jelentős, a biztosító megkezdte a károk pontos felmérését – olvasható a bejegyzésben.

Hajdú-Bihar vármegyében a károk felszámolását folyamatosan végzik vármegye hivatásos  egységei, közösen az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókkal. 

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Exit mobile version