Még ilyet?! Mikulás-kereső Debrecenben

A Nagyerdei Kultúrpark; a Vojtina Bábszínház; a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., a Debreceni Művelődési Központ és a Csokonai Színház színészeinek együttműködésével valósul meg idén a Mikulás-kereső kaland… Debrecenben december 5-én és 6-án.

A rendezvény célja: A családok olyan programsorozaton vehetnek részt a hétvégén, mely összeköti a Kossuth teret a Nagyerdei Kultúrparkkal és a Vojtina Bábszínházzal. Ezzel az együttműködéssel egy közös élmény nyomán egy egymásra épülő program valósul meg. A Mikulás-kereső kaland tematikája a Mikulás-várás titkának, örömének átélése. Az animátorok közreműködésével a gyermekek és a szülők a különböző helyszíneken játékos elfoglaltságok keretében keresik a Mikulást, és ily módon készülnek a Kossuth téri érkezésére. A különböző helyszíneket a Belga Étterem feldíszített Mikulás-kisvonata köti össze, külön erre a hétvégére felállított menetrend alapján. A Mikulás-bérlettel rendelkezők megnézhetik a Vojtina Bábszínházban Holle anyó meséjét, a krampuszokkal együtt utazhatnak a Vojtina Bábszínház elől induló kisvonaton a Nagyerdei Kultúrparkig, majd krampuszos segítséggel kereshetik a Mikulás lábnyomát az Állatkertben. Azokat, akik a Mikulás lábnyomát követték – kiderül milyen eredménnyel –, az egyórás kutakodás után a kisvonat visszahozza a Vojtina Bábszínház elé.

A kisvonat indulási időpontjai: 2015. december 5. (szombat): 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00

Vojtina

Bábszínház: Holle anyó

előadás

indulás a kisvonattal

érkezés az Állatkerthez

Állatkerti séta vége, visszaút

érkezés a Vojtina Bábszínház elé

Főtéri mikulásozás

Kisvonatra

kiadható

helyek

száma

 

10.00

10.30

11.30

12.00

 

45

9.30

11.00

11.30

12.30

13.00

 

45

 

12.00

12.30

13.30

14.00

 

45

 

13.00

13.30

14.30

15.00

 

45

 

14.00

14.30

15.30

 

16.00

Főtérre érkezik a kisvonat

45

 

A kisvonat indulási időpontjai: 2015. december 6. (vasárnap): 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00

 

Vojtina

Bábszínház Holle anyó

előadás

indulás a kisvonattal

érkezés az Állatkerthez

Állatkerti séta vége, visszaút

érkezés a Vojtina Bábszínház elé

Kisvonatra

kiadható

helyek

száma

 

10.00

10.30

11.30

12.00

45

10.00

11.00

11.30

12.30

13.00

45

 

12.00

12.30

13.30

14.00

45

 

13.00

13.30

14.30

15.00

45

 

14.00

14.30

15.30

15.30

45

A Mikulás vonatra kapható jegyek aktuális állásáról a honlapon lehet tájékozódni.
http://www.fonixinfo.hu/mikulas-kereso-kaland-cikk és https://www.facebook.com/events/909897639099505/

A Mikulás-bérlet:

A Mikulás-bérlet megvásárolható a Kölcsey Központ jegypénztárában, valamint december 2-án, 3-án és 4-én 17 órától 18 óráig a Kossuth téri Mikulás-ház mellett. A bérlet ára (Holle anyó, kisvonat díja, állatkerti belépő): 2 éves kor felett: 1 500 Ft/fő. Családi jegy (2 felnőtt+2 gyermek vagy 1 felnőtt+3 gyermek): 5 000 Ft/4 fő

PROGRAMOK:

Nagyerdei Kultúrpark avagy „Keressük együtt a Mikulás lábnyomát!”

Érkezéskor krampuszok (Csokonai Nemzeti Színház színészei) – akik egész nap közreműködnek az egyes helyszíneken – várják a kisvonattal érkezőket, s keresik a gyerekekkel a Mikulás lábnyomát, a családokat interaktív játékkal vonják be az állatkerti szakvezetéses sétába. A gyerekek testközelben megnézhetik az év apró meglepetéseit; a kistapírt, a zászlósfarkú kolobusz majmocskákat vagy éppen az egzotikus kismadarakat. Az állatsimogatóban megvizsgálhatják a csacsi, birka, kecske, póniló lábnyomait. A külön erre az alkalomra feldíszített Gibbon-házban kézműves foglalkozás keretében animátorokkal ajándékot készíthetnek. Meglepetésként fel-felbukkan a Mikulás is, aki nagyon elfoglalt, hiszen még pakolja az ajándékokat a fakunyhójában, de „előlegként” megjutalmazza az ügyes gyermekeket.

A Debreceni Művelődési Központ az Állatkertben:

Az Állatkertben a Debreceni Művelődési Központ munkatársai hagyományos népi kézműves technikákkal apró ajándéktárgyak készítésére tanítják a gyerekeket. Külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy természetes anyagokat használjanak a kézműves foglalkozásokon. A gyerekek nemcsak a családjuknak, hanem az Állatkertben felállított közös karácsonyfára is készíthetnek egy-egy karácsonyfadíszt. Készítenek majd csuhéból karácsonyi díszeket (angyalka, csillag), karácsonyi gyertyatartót, jókívánság- és szeretetkártyát, karácsonyi képeslapot, karácsonyfadíszeket (csillag, karácsonyfa, hóember, mikulás, csengő), karácsonyi asztali díszt. Lesz gipszfestés és mézeskalács-díszítés is.

Vojtina Bábszínház

Holle anyóval a Vojtina Bábszínházban december 5-én szombaton 9.30-tól, december 6-án vasárnap 10 órától találkozhattok.

Holle anyó – A Griff Bábszínház és a Vojtina Bábszínház közös produkciója

Úgy látszik, innen jönnek a hópelyhek. Furcsa ház ez. Ki lakhat benne? Biztosan egy varázsló, vagy egy boszorkány, vagy tündér, vagy démon, aki hóval akarja beborítani az egész világot. (Bekukucskál.) Csak egy ütött-kopott öregasszony! Ez itt a világ vége! Mit tegyek?” – ezt gondolja magában a mostohájától menekülő lányka Holle anyó házánál. S az, hogy mit és hogyan tesz, bizony meghatározza a további életét. Holle anyó meséje igazán bábszínpadra kívánkozó történet, hiszen itt a kemence, az almafa, a seprű is beszélgetésbe elegyedik, sőt dalra is fakad. A történetet Bartal Kiss Rita rendezésében és Horváth Mari tervezésében visszük színpadunkra. Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

Író: Veres András, Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Horváth Mari, Szcenikus: Sisak Péter,

Zeneszerző: Ágoston Béla, Rendező: Bartal Kiss Rita

Játsszák: Nagy Mónika, Telenkó-Oláh Tímea,

Muzsikusok: Czapp Ferenc, Papp László, Reschofsky György

Közreműködő: Szabó Magdolna

Főnix Rendezvényszervező – Kossuth tér

Titkos forrásaink szerint a Kossuth téri házikójából december 2-án, 3-án és 4-én 17 órakor kinéz a Mikulás, december 5-én szombaton pedig kisvonattal érkezik 16 órára a főtérre, hogy személyesen találkozzon a gyerekekkel.

www.fonixinfo.hu

Exit mobile version