Még többen DEbrecenben!

Továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a Debreceni Egyetem – a tavalyi eredményeket túlszárnyalva, csaknem tízezren jelentkeztek első helyen a 2019 szeptemberében induló képzésekre. Legtöbben idén is a Gazdaságtudományi Kart választották.

 

Összesen több mint 112 ezren, az előző évinél több mint 4 százalékkal többen jelentkeztek az ország felsőoktatási intézményeibe a 2019/20-as tanévre meghirdetett képzésekre, közülük 9830-an a Debreceni Egyetemet jelölték meg első helyen, ami megközelítőleg 1000-rel több a tavalyinál. Az országos növekményből megközelítőleg minden negyedik a Debreceni Egyetemre adta be jelentkezését. Az összes jelentkező száma pedig 16 és félezer. A debreceni intézmény továbbra is második az országos rangsorban az ELTE után.

Legtöbben – több mint 3 és fél ezren -, közülük első helyen 1906-an a Gazdaságtudományi Kart választották, de népszerű volt a jelentkezők körében az Általános Orvostudományi, a Bölcsészettudományi, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai, az Informatikai és a Műszaki Kar is.

– A jelentkezők számának országos mértékű növekedése részben a jövőre kilátásba helyezett kötelező nyelvvizsga követelményének köszönhető. Ez tükröződik a hazai felsőoktatási intézmények összesített arányszámaiban. A Debreceni Egyetemen a növekedés ennél lényegesen nagyobb, az országos arány két és félszerese, első helyen meghaladja a 10%-ot, ami a legfontosabb mutatója egyetemünk évek óta növekvő népszerűségének. Képzési kínálatunk folyamatos megújulása, a gazdasági élet szereplőivel fennálló szoros kontaktus, a képzés gyakorlatorientáltsága, nem utolsó sorban pedig a Debreceni Egyetem külső és belső stabilitása, nemzetközi arculata is hozzájárulnak ahhoz, hogy a felsőoktatási intézményben továbbtanulni szándékozók egyre nagyobb számban választanak bennünket. – mondta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

2019 szeptemberében 71 alap- és 84 mesterszakot, 6 osztatlan képzést, valamint 7 felsőoktatási szakképzést indít a Debreceni Egyetem. Új képzésként romológia és lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki alapszakkal, valamint kulturális mediáció és mérnöktanár mesterszakkal, illetve duális formában induló vidékfejlesztési agrármérnöki MSc-vel bővül a képzési paletta.

(unideb.hu)

 

Exit mobile version