Megfenyegették, ezért a TEK vigyázza Kásler Miklóst és családját

Budapest, 2021. november 19. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere a miskolci központi kórház fejlesztésérõl tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erõforrások Minisztériumában 2021. november 19-én. Beruházásokkal, korszerûsítésekkel újul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriája, valamint a gyermeksürgõsségi ellátás. MTI/Soós Lajos

Éjjel-nappal civil és egyenruhás rendőrök felügyelik Kásler Miklóst, amióta megfenyegették az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) vezetőjét – tudta meg a Blikk.

A rendőrök a házát is figyelik egy lakóbuszból, de a miniszternek megtiltották, hogy bármit is mondjon az ügy kapcsán.

A hírek szerint a rendőrség valós fenyegetés hatására döntött úgy, hogy a vezetőnek a Terrorelhárító Központ (TEK) szakemberei biztosítsák a legmagasabb fokú, 24 órás, állandó védelmet.

A Blikk beszámolt arról is, hogy korábban már betörtek Miklós budakeszi házába, ezúttal pedig életveszélyes fenyegetést kapott, ez indokolta a magasfokú védelmet. Az EMMI a közleményében elismerte, hogy valóban életveszélyesen megfenyegették a minisztert és a családját, és azt is, hogy rendőri védelem alatt áll.

Mint ismert, a szintén megfenyegetett tisztifőorvost, Müller Cecíliát már hosszabb ideje védi a hatóság.

Exit mobile version