Énekes hagyományőrző vonulással vezették fel az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtását.
2024.12.15-én 16 és 17 óra között meggyújtották Debrecenben az első adventi gyertyát a Nagytemplomban.
A rendezvényen beszédet mondtak ebben a sorrendben:
- Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora: Házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. Minden kapun áthaladva megkezdődik valami új. Mindannyian átélünk átlépést kapukon. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy megnyílt az ég, és a menny kapuja. Végül áldott ünneplést kívánt.
- Széles Diána alpolgármester: Meg tudjuk-e élni az adventet úgy, ahogyan az eleink tették. Nekik volt idejük kapcsolódni és beszélgetni. A mai kor emberének ez a legsűrűbb programjai. Még a nem hívők is megélik az adventet. A karácsony öröme az, hogy a családtagjainkkal vagyunk, és oda tudunk figyelni rájuk.
- Komlósi Sándor, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkésze: “Térjetek meg, mert elközelített Isten országa.” Advent nem passzív várakozást jelent, hanem tennünk kell érte. Ma el lehet engedni a múltat és a bűnöket. Krisztus új élettel akar minket megajándékozni. Mindenki életében van min változtatni. Engedjük, hogy Isten lelke változtassa a lelkünket!
Az esemény visszanézhető a Facebook-on, a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet oldalán:
