Meghalt Jantyik Csaba

Kép: Budapesti Operettszínház

Az 59 éves színművészt, a Budapesti Operettszínház társulatának tagját hosszan tartó betegség után, május 16-án érte a halál – tette közzé a hírt az intézmény a Facebook-oldalán.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át.

A következő tizennégy évet Debrecenben a Csokonai Színházban töltötte, ahol minden műfajban kipróbálhatta magát – olvasható a Fidelión.

Ebben az időszakban folyamatosan tanított és rendezett is. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal – olvasható a Fidelión.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött. Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Forrás: Fidelio

Exit mobile version