Megkéselte iskolatársát egy debreceni középiskolás – vádat emeltek ellene

Illusztráció: Public Domain Pictures

Féltékenység miatt bántalmazta az iskola mögötti játszótéren diáktársát.

Vádat emelt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy fiatalkorú lány ellen, aki a tanítás után az iskola mögötti játszótéren pillangókéssel szúrta meg diáktársát. A vádhatóság közleménye szerint,

a lánynak tudomása volt arról, hogy volt barátja és a sértett párkapcsolatban vannak, amit nem tudott elfogadni. 2023. január elején vita alakult ki közöttük, később internetes alkalmazásokon keresztül üzengettek egymásnak, illetve sértegették egymást. A fiatalok megállapodtak abban, hogy konfliktusukat személyesen rendezik 2023. január 25-én, és a tanítást követően az iskola mögötti játszótéren fognak találkozni.

A találkozó a megbeszéltek szerint létre is jött, a közelben voltak az ismerőseik és barátaik is. A lány és a sértett újra szóváltásba keveredett, szidták és sértegették egymást,

majd a vita dulakodássá fajult, a vádlott testközelbe került a sértetthez, a kabátzsebéből elővett egy pillangókést, majd a hegyével lefelé tartva csapkodott a fiatal lány irányába.

A támadás során az elkövető háromszor megvágta a sértett bal vállát, egyszer pedig a mellkasát is megszúrta hónalj magasságban. A sértett ismerősei a vádlott kezéből kivették a pillangókést, azonban a fiatalkorú továbbra sem hagyott fel támadó szándékával, ismét dulakodni kezdett iskolatársával.

Mind a ketten a földre estek, rángatták és testszerte ütötték egymást. A bántalmazás következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

A jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló fiatalkorú vádlott ellen a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a törvényszék a vádlottat

fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélje, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel és állapítsa meg, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt a törvény kötelező rendelkezése értelmében pártfogó felügyelet alatt áll.

Exit mobile version