Megkopott fényű poénok és istenek- Thor kritika

A Marvel- moziuniverzum heartbreaker karaktere új produkciót kapott, sorban a negyediket, amit ismét Taika Waititi adott ki a kezei közül. Annak, aki egy ütős, nagyot szóló mennydörgésre vágyik csalódnia kell, a vígjátékok szerelmesei viszont biztosan elégedetten fognak kijönni a moziból. Mi is megnéztük, de vegyes érzésekkel hagytuk el a termet. Kritika.

Thor, Odin fia, asgard izmos, szőke istene máris rekordernek számít a Marvel Studios háza táján, hiszen eddig egy bosszúállónak sem sikerült négy önálló filmet behúznia. Az ő karaktere megkapta ezt a lehetőséget, ami a Ragnarök rendezőjének, Taika Waititi-nek a kezében landolt. Waititi színes, hivalkodó, harsány stílusjegyei ebben a moziban tudtak csak kibontakozni igazán, hiszen a nézőnek a lehengerlő CGI látvány mellett annyi színt, izgalmas kelléket és utalást kell feldolgoznia a kétórás játékidő alatt, hogy felsorolni is nehéz.

Ami biztos: annak, aki az első két Thor film ütős, kissé mogorva istenét várta vissza a vászonra, az csalódni fog. Maradunk a poéndömping vonalán, amit a harmadik résszel ugyan már elkezdett a rendező, a különbség csak annyi, hogy

most kiszerelték a humorvonatból a féket.

Hegyekben állnak a gagek, olyannyira, hogy sokszor agyon is nyomják egymást. Még a komoly jelenetek élét is lecsapják egy-egy bazári sziporkával, így nem hagyják igazán belemerülni a nézőt a halál okozta fájdalom pöcegödrébe. Nincs dagonya a tragédiában, hiszen a legdrámaibb pillanatra is van egy idétlenül röhögős válasz Thortól.

A cselekmény egyébként ott folytatja, ahol a Bosszúállók: Végjáték letette a lantot. A film elején a galaxis őrzői is asszisztálnak a főszereplő hülyeségéhez, de viszonylag hamar kiterelik őket a történetből. Visszatér viszont Natalie Potrman, aka Jane Foster (akinek a nevével játszadozott picit a rendező a Jodie Fosteres és Jane Fondás utalásokkal), Thor nagy szerelme, magában hordozva az emberi esendőséget és az istenek erejét.

(Figyelem, spoiler következik!)

Jane beteg, sőt, haldoklik. Az emberi terápiák csődöt mondtak, így nincs más hátra, mint bepróbálkozni valami isteni módszerrel.

Így lesz a lelkes kutatóból -aki még kemoterápia közben is a féreglyukak működési elvét magyarázza- hirtelen Hatalmas Thor (Mighty Thor).

Szerencsére az első két filmhez hasonlóan itt is megvan a színészek közötti kémia. A mindössze 160 centis Portmant egész szépen szemmagasságba helyezték a majd’ 2 méteres Chris Hemsworth-tel, a színésznő ráadásul a bicepsze alapján a konditeremben túlórázott a forgatás idején, így nem csupán a dialógusoktól és az előzményektől, de a látvány miatt is jól működtek együtt.

A történetben kétség kívül kiemelkedőt nyújt Gorr, az istenölő szerepében Christian Bale. A játékának minden egyes másodpercében elhiszi a néző, hogy úgy meggyötörte a fájdalom, hogy képes lenne szemrebbenés nélkül halomra gyilkolni az összes útjába kerülő istent. Még a legizgibb csatajelenetben sem tud teljes erőbedobással neheztelni rá az ember.

Tökéletesen illeszkedik a Marvel-gonoszok sorába: érted a motivációját, mint mondjuk Thanosnak, egy-egy jelenetnél még talán elismerően bólogatsz is, mint Ivan Vanko esetében, sőt, még titkon csíped is, de mégis egy Bosszúállót próbál kiiktatni az univerzumból, szóval #teamGorr hesteggel biztosan nem fogunk összefutni egy social media platformon sem.

Hol nézhető?

Az Apolló Moziban eredeti nyelven magyar felirattal, és szinkronosan is megtekinthető Odin fiának legújabb története, naponta többször. Hogy mikor izgulhatjuk végig a Szerelem és Mennydörgést a cívisváros art mozijában, arról bővebben ITT olvashatnak.

A filmben ábrázolt istenekben semmi isteni nincs. Mind csupán egy karikatúra, ami egy igazán érdekes rendezői koncepció része, miszerint

az istenek fénye talmi csillogás csupán, megkérdőjeleződik szerepük, erejük, jelentőségük.

Hogy ebből mi sülhet ki egy következő Thor-filmben (ugyanis visszatér még a mozikba, bár azt homály fedi, hogy önálló produkcióval, vagy egy átgyúrt Bosszúállók csapattal) azt nem tudni, bár kétség kívül izgalmas cselekményszálnak ágyazott meg a rendező.

A sok idiótáskodás mellett még egy fontos témát feszeget a Szerelem és Mennydörgés: a szerettünk halálának feldolgozását, az emberi esendőséget. A film végén megérkezik Love, azaz Szerelem a mennydörgés istene mellé társként, így egy szokatlan, ám szerethető lezárással engedik útjára a nézőt. Kis érdekesség, hogy a Love-ot játszó színésznő nem más, mint Chris Hemsworth lánya, India Rose.

A Thor 4 összességében egy tökéletes nyáresti program, főként hétvégén, amikor a hétköznapok terhe alól valaki szeretne úgy istenigazából kiszabadulni és önfeledten röhögni egy jót ahelyett, hogy

alá kellene merülnie az univerzum legárnyasabb bugyraiba.

Exit mobile version