A brit oltási program kiemelkedő sikere és a koronavírusról rendelkezésre álló tudásanyag bővülése lehetővé tette, hogy Nagy-Britannia a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhessen a személyi felelősség elvének alkalmazására a járványkezelésben – áll az MTI által felidézett londoni miniszterelnöki hivatal hétfői állásfoglalásában.
A Downing Street megerősítette: hétfő délelőtt kabinetülésen véglegesítik a kormány új stratégiáját, amely azt körvonalazza, hogy az ország miként tud a továbbiakban együtt élni a koronavírussal, és a tervet Boris Johnson miniszterelnök este részletezi a londoni alsóházban.
Korábbi jelzések alapján Johnson várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy a héten hatályukat vesztik a lakossági szabadságjogokat korlátozó, még érvényben lévő utolsó járványügyi intézkedések.
A kormányfő erre már a vasárnap véget befejeződött parlamenti szünet kezdete előtti utolsó alsóházi ülésnapon, február 9-én egyenes utalást tett. Johnson azt már akkor bejelentette, hogy ha a biztató járványügyi folyamatok tartósnak bizonyulnak, várakozása szerint a kormány a még érvényben lévő utolsó korlátozásokat is feloldhatja.
A kormányfő kilátásba helyezte annak a jogi kötelezettségnek a megszüntetését is, amelynek alapján jelenleg még elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akiknek a koronavírustesztje pozitív lett.
Boris Johnson hivatala hangsúlyozta: Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – a felnőtt lakosság 81 százaléka a koronavírus elleni oltás két alapdózisa mellett az emlékeztető, hatáserősítő harmadik vakcinaadagot is megkapta, és a koronavírus-fertőződéses esetek száma folyamatosan csökken.
(MTI/HP)
