Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet – közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.
A Krskói Atomerőműben (NEK) a hétvégi úgynevezett hideg leállás lehetővé tette a szakemberek számára a primer kör csatlakozórendszerén található szivárgás pontos helyének meghatározását. A helyreállítási munkák több hetet vehetnek igénybe, ezért az erőmű üzembe helyezésének pontos időpontját még korai meghatározni – írták a közleményben.
Hozzátették továbbá, hogy a NEK folyamatosan kapcsolatban áll a hazai és nemzetközi intézményekkel annak érdekében, hogy az erőmű mielőbb visszakapcsolható legyen a hálózatra.
A nukleáris biztonság teljes a szivárgás észlelése óta – húzták alá.
A hideg leállás azt jelenti, hogy amellett, hogy az erőmű nem termel áramot, jelentősen csökken a primer kör hőmérséklete és nyomása, ami biztonságos feltételeket teremt a munkavállalók számára.
A Westinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és még a jugoszláv korszakban, 1983-ban helyezték üzembe.
(MTI/HP)
