Megújult a 4808-as út Debrecen és Biharkeresztes között

Fotó: Google Street View

7,7 kilométeres szakaszon.

Megújult a Debrecent és Biharkeresztest összekötő 4808-as út egy szakasza- írja közleményben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A kommüniké szerint

a Közlekedésfejlesztés Hajdú-Bihar megyében 2021 című projekt részeként az út egy 7,7 kilométeres szakasza újult meg. A projektet a társaság bruttó 1,000 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg.

A közlemény kiemeli, hogy a felújítás részeként a szakemberek

gondoskodtak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Sor került a KRESZ táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére.

A beruházások megvalósulását követően a társaság szerint

nőtt a forgalombiztonság és nagymértékben javult az út szolgáltatási színvonala.

Exit mobile version